Az egyháztörténet 18-19. századi forrásai a dunántúli megyei levéltárakban

Valláserkölcsi élet a megyei anyagokban

A megyei anyagokból jól rekonstruálható a valláserkölcsi élet. Forrásainkban képet kaphatunk arra, hogyan vélekedtek egymásról a különböző felekezetek, milyen módon történt a más vallásúak érintkezése, hogyan és milyen motivációk szerint történtek áttérések és áttérítések a XVIII. században, mekkora volt a hívek paptisztelete, milyen tényezők hatására fordultak pásztorukkal szembe, milyen volt a házasélet, a házasság szentsége. Ezekre szeretnék példákat hozni a következőkben.

A pécsi és a veszprémi egyházmegye területén is nagy hangsúlyt fektettek a plébánosok arra a XVIII. században, hogy a nem katolikus híveket át- vagy visszatérítsék az igaz hitre. Ennek két módja volt, egyrészt a felnőttek átkeresztelése (a plébános buzgó munkájával), másrészt a csecsemők megkeresztelése `nyíltan vagy alattomban` (praetextatus baptismus), utóbbit Mária Terézia rendeletileg tiltotta 1762-től. Az általunk ismert esetekben a plébánosok minden előzetes tudakozódás nélkül vették fel a frissen keresztelt gyermekeket az anyakönyvekbe. Nem egy esetben a szülésznő a tettét csak jóval később jelentette a papnak, amikor őt egy másik katolikus gyermek születéséről kötelessége szerint tudósította. `Plebanus Uram helyben hadta, és a Keresztelő Könyvben azonnal föl jegyezte.`

A szülök a kifogásolt esetekben a vármegyéhez fordultak panaszaikkal, és megyei, illetve országos világi hatóságok vizsgálták ki sérelmeiket. Az ügyek kivizsgálása számos olyan részlettel szolgál, amelyek érthetővé teszik az ügy szereplőinek motivációit, hozzáállásuk okait.

A megkeresztelésben a katolikus bábáknak volt jelentős szerepe, akik hol valós, hol fiktív körülmények hatására fürdetés közben keresztelték meg az újszülötteket. Minden esetben arra hivatkoztak, hogy a gyermekek nem voltak egészségesek (`megfeketedtek; megkékültek`), és saját lelki üdvösségük, lelkiismeretük nem hagyta, hogy ne kereszteljék meg őket sürgősen (`bár tsak én abban modot találnék, hogy ezen ártatlan gyermeket meny-országba küldhetném`). A szülésznők nagy büszkeséggel és vallásos meggyőződéssel számoltak be ilyen jellegű tetteikről.

Úgynevezett hitehagyókkal, apostatákkal kapcsolatos egyházi fellépésekről is több alkalommal olvashatunk megyei iratokban, Baranyában az 1750-es évekből vannak ilyen jellegű forrásaink.

A vármegyei iratok a plébános és a nyája közötti konfliktusokról kialakult képet is módosítják, mégpedig abban a tekintetben, hogy az egyházmegyei és a plébánosi levéltárak iratai az ilyen ügyeket nem ritkán csak a plébános szemszögéből ismertetik, a nyáj és a környezet érvei nagyobb teret nyernek a világi, megyei vizsgálatokban. Gyékényes plébánosa és a település közötti konfliktusban például a következő mondatokat olvashatjuk a Kurbély György veszprémi püspökhöz eljuttatott instanciában szereplő, `A Tisztelendő Plébános Urnak haza jövetelekor, mind lelki pásztorukhoz nem viseltettek, egy kanásznál alább valonak lenni álitották, majd hogy csak nem a Plebánia háznál reá nem pökdöztek, mind a Zsidok Krisztus Urunkra.`

1. Primer források
2. Csatornák a megyei levéltárak anyagaiban
3. A megyei levéltárak iratanyagainak többlettartalma
4. Valláserkölcsi élet a megyei anyagokban
5. A somi plébános esete
6. A megyei archívumok árnyalják a képet