Peru visszaköveteli Machu Picchu kincseit
2006. január 17. 12:00
Korábban
A Yale tette Dél-Amerika legismertebb régészeti emlékévé
Elismerésre vágynakA Yale válaszlevelében az egyetem műgyűjteményeinek felelőse, Barbara Shailor kifejtette, `az egyetem elismeri a perui nép kulturális örökségének visszatérésével kapcsolatos érzelmek jelentősségét`. Cserébe csupán azt kéri, `ismerjék el méltóképpen a Yale szolgálatait, amelyeket a műkincsek gondozására fordított egy évszázadon keresztül, valamint az ily módon elért tudományos eredményeket`.
Peru kincse a Peabody-ban |
Szokásos számháborúsdi kezdődik
A kompromisszum egyik feltétele, hogy megegyezzenek a Bingham által elvitt leletek pontos számában. Annyi bizonyos, hogy az Egyesült Államokban három évvel ezelőtt vándorkiállításon mutatták be a Yale Peabody Múzeum gyűjteményének Machu Picchu kincseit. Peru szerint a Yale legalább 5 ezer darabot őrizhet, bár a helyszínt többször is kirabolták, mire Bingham odaért. A Yale szerint viszont csak nagyjából 250 kiállítható darabbal rendelkeznek. Ezek között nincsenek múmiák, aranytárgyak, csupán néhány ezüst tárgy.
Akkor talán lássuk tételesen
A perui kulturális örökség kutatója, Mariana Mould de Pease történész legutóbb kifejtette: voltaképpen azért kíváncsi volna, mit is kezdett valójában a Yale 1911 és 2003 között a műkincsekkel? A Yale levele szerint ugyanis a tárgyak egy részét még 1922-ben visszaadták, s emiatt egy hosszas és költséges pereskedést teljesen felesleges hibának tartanának. A levél kiemeli továbbá, hogy a Yale erőfeszítéseinek köszönhetően vált Machu Picchu Dél-Amerika legismertebb régészeti emlékévé, amit félmillió turista keres fel évente.
Tudományos értékük számít
A chicagoi Illinois Egyetem dél-amerikai régészettel foglalkozó kutatója, Brian Bauer szerint maguk a műkincsek nem tűnnek különösképpen értékesnek, de mégiscsak ezek tették lehetővé Machu Picchu tudományos értékelését: "A műkincsek alapján sikerült rekonstruálni annak az egyedi építménynek a múltját, amit ma a világ legjobb régészeti lelőhelyeként azonosítunk". "Vizuálisan valójában kevésbé megragadók, de ezek alapján vált lehetségessé az értelmezések különböző hibáinak korrekciója."
Etika is van a világon
Az amerikai Archeology magazin szerkesztőjeként és a Stealing History: Tomb Raiders, Smugglers and the Looting of the Ancient World című könyv szerzőjeként ismert Roger Atwood történész szerint világos, hogy a Yale együttműködést kíván az ügyben. Véleménye szerint Peru az etikai alapú meggyőzésre támaszkodhatna a pereskedés helyett.
Bízzuk a tudósok jóindulatára
A leletek pontos számától függetlenül ezek "Peru leghíresebb prekolumbián emlékei" - von mérleget az érintettek nevében a Yale kutatója, Chris Heaney, aki könyvet is ír az ellenségeskedésről. "A Yale igenis gondját viselte a leleteknek több mint 90 évig, s valljuk be, nem akármilyen emberek dolgoznak itt. Ez egy eléggé jóindulatú tudományos közösség, nem holmi sírrablók gyülekezete".
1820 óta, amikor Görögország először követelte vissza az Elgin-márványokat a British Museumtól, egyre több ország jelentette be igényét korábban elhordott kincseire, szétkapkodott kulturális örökségére.
Ön mit gondol, kinek van joga az elhordott kincsek tulajdonára?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap