Az elátkozott hadihajó – kis híján egy amerikai romboló végzett Roosevelt elnökkel 

1943 novemberétől 1945-ös, bizarr körülmények között történő elsüllyedéséig a William D. Porter nevű amerikai romboló gyakran találkozott a következő köszöntéssel: „Ne lőj, republikánusok vagyunk!”, amikor megérkezett egy kikötőbe, vagy csatlakozott egy hajórajhoz. A mondat valódi jelentése egészen 1958-ig az amerikai haditengerészet titkai közé tartozott. A kifejezés eredettörténete többek között egy kis híján tragédiába torkolló eseményhez köthető. 

Több mint pechszéria

A mindenki által csak „Willie Deenek” nevezett hadihajó 1943. november 14-én egy hadgyakorlat során véletlenül tüzet nyitott az Iowa hadihajóra. Éppen ekkor az utóbbi fedélzetén tartózkodott az Egyesült Államok elnöke, Franklin Delano Roosevelt, valamint a külügyminiszter, Cordell Hull, és a teljes katonai vezetés. Éppen Teheránba tartottak, a „három nagy” (Roosevelt mellett Churchill és Sztálin) konferenciájára. Feltehetően egészen másképp alakult volna a történelem, ha a Willie Dee nem figyelmezteti időben a Iowa legénységét, és az előbbiről kilőtt torpedó eltalálja az elnököt a fedélzetén tudó csatahajót.

A USS William D. Porter (DD-579) romboló egyike volt azon amerikai hadihajóknak, amelyeket a második világháború alatt gyártottak. Bár a mai csatahajókhoz képest kisebbnek számít, az 1940-es években megjelenésével komoly fenyegetést jelentett az ellenség flottájára. Legnagyobb fegyverének 10, pontos és gyors, 225 kilós robbanófejjel felszerelt torpedója számított. A hajót 1943. július 6-án, Wilfred A. Walter korvettkapitány parancsnoksága alatt bocsátották vízre. A Willie Dee-nek több hónapja volt gyakorolni, mígnem 1943 novemberében elérkezett a nagy feladat: a Teheránba tartó Iowa Atlanti-óceánon át Észak-Afrikába történő kísérése. Ugyanekkor kezdődött meg a hajó kálváriája.

A virginiai Norfolkból való indulás előtti éjszakán nem sokon múlott, hogy a Willie Dee a tenger fenekére küldjön egy testvérhajót. Az összeütközés széttörte a másik hajó korlátait, egy mentőcsónakját, valamint számos más hajóalkatrészt, míg a Willie Dee-nek csak a horgonya rongálódott meg. A következő fontosabb eseményre mindössze 24 órát kellett válni. Az Iowából, valamint titkos kísérőhajóiból, többek között a Willie Dee-ből álló négyfős hajóraj már elindult küldetésére. A hajók számára szigorúan megtiltották, hogy rádiójeleket küldjenek, mivel tengeralattjárókkal teli vizeken haladtak át, ahol a megfelelő sebesség és a csend lehettek a védekezés legjobb formái. 

Egyszer csak egy hatalmas robbanás rázta meg a konvojt, mire a hajók azonnal tengeralattjáró-elhárító manőverbe kezdtek. Ez egészen addig folytatódott, míg ki nem derült, hogy egy, a viharos tengeren a W. D. Porter tatjáról leesett mélyvízi bomba okozta a felfordulást, amelyet pedig a biztonsági előírások be nem tartása eredményezett. Röviddel később egy hatalmas hullám elárasztotta a hajót, és elsodort mindent, ami nem volt megfelelően rögzítve a fedélzeten. A víz a legénység egy tagját is elsodorta, aki örökre az óceánba veszett. Ezután még az egyik kazán is meghibásodott. Walker korvettkapitány eközben minden órában jelentést kellett küldjön a nehézségekről az Iowának – ezen a ponton felmerült, hogy talán a hajó Norfolkba való visszaküldése lenne a legjobb döntés, a Willie Dee azonban folytatta útját társaival.  

1943. november 14-e kellemes idővel és mérsékelt tengermozgással köszöntött be. Az Iowa és kísérőhajói éppen Bermudától nem messze jártak, amikor az elnök és társai kíváncsiak lettek arra, hogyan tudja a hadihajó megvédeni magát egy légi támadás esetén. Az elnök elégedett volt a látottakkal. Ernest J. King tengernagy, a haditengerészeti műveletek vezetője is büszke volt a tengerészekre, vele azonban nem is volt ajánlatos ujjat húzni. Ha valaki az övével ellentétes véleményét nyíltan megfogalmazta, az könnyen a haditengerészeti pályafutása végét jelentett. Senki sem tudta, mit jelenthet, ha egy torpedót lőnek ki az őt szállító hajóra. Miközben Walter korvettkapitány arra gondolt, talán végre megszakad hosszan tartó pechszériájuk, a legénység tagjai lelőtték azokat a légvédelmi léggömböket, amelyeket a bemutató alatt a W. D.  Porter közelébe sodródó Iowa nem talált el.

Szerencsés tragédia

A legénység arra készült, hogy  szimulált lövéseket adnak le torpedóikkal az Iowára, amely közel 6 kilométerre haladt a W. D. Portertől. A torpedók kezelésével többek között Lawton Dawson és Tony Fazio voltak megbízva. Egyik fő feladatuk az volt, hogy ellenőrizzék, a gyutacsok a helyükön vannak-e éles bevetés közben, és hogy el vannak-e távolítva hadgyakorlat alatt. Ezúttal azonban Dawson egy szerencsétlen véletlen folytán nem távolította el a gyutacsot a kettes számú torpedóból.

A parancsnoki hídon az egyik tiszt elrendelte a próbatüzelés megkezdését. Hamarosan félreérthetetlen hang ütötte meg a tengerészek fülét: a harmadik torpedót valóban kilőtték. H. Seward Lewis hadnagy azonnal megkérdezte Walter korvettkapitánytól, hogy ő adott-e engedélyt a kilövésre. A válasz természetesen egy végtelenül feszült nem volt.

A fedélzeten a következő öt percben zűrzavar lett úrrá. Mindenki összevissza futkározott, miközben kiabálva igyekeztek – olykor egymásnak is ellentmondó – instrukciókkal ellátni az Iowa legénységét a vészhelyzetben. Elsőként egy fényjelzéssel kísérleteztek, de a rossz irányba küldték. Ezután a hajó teljes sebességgel hátramenetbe kapcsolt. A szigorú rádiótilalom ellenére nem maradt más lehetőség, ezen kommunikáció eszköz segítségével kellett figyelmeztetni az Iowát. A rádiós azonnal beleordított a készülékbe, társa az Iowán azonban elővigyázatosabb volt, és kérte, azonosítsa magát a vonal túlsó végén lévő személy. Végül az Iowa megkezdte az irányváltást, hogy kikerülje a vészesen közeledő torpedót.

A hír Roosevelt elnökhöz is elérte, aki kérte, hogy kerekesszékével vigyék közelebb a korláthoz, miközben testőre fegyvert ragadott, készen állva arra, hogy – a haditengerészethez nyilvánvalóan nem sokat konyítva – lelője a torpedót. Az Iowa a kitérő manőver közben a W. D. Porter felé irányította ágyúit, mivel felmerült a gyanú, hogy egy merényletkísérlettel van dolguk. Nem sokkal a figyelmeztetés után egy hatalmas detonáció hallatszott az Iowa mögött: a torpedó a hadihajó magasabb sebessége által keltett hullámot elérve felrobbant.

Walker korvettkapitány kénytelen volt elismerni, hogy a Willie Dee-ről indult el fenyegető útjára a torpedó. Walkert a legénység tagjaival együtt letartóztatták, és Bermudára szállították. Ez volt az első olyan eset az amerikai haditengerészet történetében, hogy egy hajó teljes legénységét letartóztatták. Miután a W. D. Porter kikötött Bermudán, több napig tartó belső vizsgálat vette kezdetét. Dawson végül beismerte, hogy véletlenül ő hagyta a gyutacsot az egyik torpedóban, és az eset után kétségbeesetten igyekezett elfedni a kis híján végzetes hibát. A baleset részleteit ezt követően hosszú ideig hadititokként kezelték. A legénység tagjait ezután jelentéktelen pozíciókba osztották be, Walker korvettkapitányt pedig 14 éve kényszermunkára ítélték, Roosevelt elnök azonban közbeavatkozott, és kérte, ne büntessenek meg senkit, mivel balesetről volt szó.

A romboló ezután Alaszkában teljesített szolgálatot, és mielőtt még a Csendes-óceánra rendelték volna, véletlenül kilőtt egy bombát a helyi amerikai katonai bázis parancsnokságának udvarára. A hajó később Okinawán több japán repülő mellett állítólag három amerikai gépet is leszedett. A hajót megjelenésekor már csak úgy köszöntötték: „Ne lőj, republikánusok vagyunk!”, jelezve, hogy amerikai hajókról van szó.

A W. D. Portert 1945. június 10-én végül egy Aicsi D3A (Val) zuhanóbombázó süllyesztette el. Mivel a repülő javarészt fából és vászonból készült, a radar nem észlete. A kamikaze-bevetésen részt vevő repülő célpontja nem a Willie Dee lett volna, de végül a peches hajó mellett csapódott be a tengerbe. A legénység fellélegzett, ám a repülő éppen a hajó alatt robbant fel, feltépve a hajótestet. Három órával később, utolsóként a kapitány is felszállt a Willie Dee segítségére siető mentőhajóra. Csodával határos módon mindenki túlélte az eseményeket.  A szerencsétlen sorsú hajó utolsó útja tulajdonképpen szerencsésen ért véget.