2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Szatmári Judit

Aki elhozta Párizst Budapestre

A Holzer-cég neve évtizedeken keresztül fogalom volt mind az előkelő, mind a középosztálybeli hölgyek számára. Tulajdonosai ugyanis generációkon át jó gazdasági érzékkel vezették és fejlesztették üzletüket, mindig szem előtt tartva a divatipar változásait, kihívásait. Az exkluzív szalonokkal szemben aktív reklámtevékenységet folytattak, és jelentős szerepet játszottak abban, hogy a Duna-parti korzó közönsége a sétálgató hölgyek láttán egy időre a Champs-Élysées-n érezhette magát. 

A cég története a kiegyezés előttre nyúlik vissza. Egy cégbírósági iratban olvasható, hogy Holzer Simon 1862-ben „mint szabómester a pesti szabadalmazott német szabóczéhbe bekebeleztetett, és nevezett czéhnek az ipartörvény értelmében történt feloszlása óta az abból alakult alulírott ipartársulatnak rendes tagjai közé tartozik”. Erre az igazolásra alighanem azért volt szükség, mert az 1884. évi XVII. tc. átszervezte az iparigazgatást, és ettől kezdve ipartársulati, majd ipartestületi tagsághoz kötötték az iparigazolványok kiadását.

A konfekció is luxus

A vállalkozás székhelye, mely „szabóságból, a műhely mellett berendezett, és női konfekcióruhát árusító ruhaházból” állt, az elegáns Kígyó tér 1. szám alatt volt. Szabóságát Holzer 1876-ban már egyéni céggé alakította át, a működés helye nem változott. Az 1880-as Budapesti Czím- és Lakjegyzékben viszont már Kígyó tér 2. szerepelt. A Holzer tehát egyike volt a legrégebbi, elegáns pesti divatáru-kereskedéseknek, ám a XIX. században még nem ért el vezető pozíciót, mivel az Alter és Kiss, illetve a Monaszterly és Kuzmik voltak a legjelentősebbek, egyben udvari szállítók, később pedig az Áts és társa, Girardi József, valamint Árvay János lettek a szakma prominensei.

A cég eleinte konfekciót – azaz készen vásárolható, rendkívül igényesen díszített és ezért borsos árú darabokat – árusított, de idővel nyitott az olcsóbb készruhák felé is, mert azokra nagyobb kereslet mutatkozott. E mögött az húzódik meg, hogy a konfekció szó a megjelenésekor mást jelentett, mint a XX. században: a finom és drága, de jellegénél fogva nem méretfüggő, és így előre elkészíthető ruhadarabokat illették ezzel a kifejezéssel. Elsősorban a sok kézimunkával készült, gyönggyel, csipkével díszített, nagyon elegáns gallérokat, vállgallérokat, köpenyeket, blúzokat árulták készen. Így tehát Holzer Simon kifejezetten a luxusszegmensben indult.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár