Gombos Zoltán kertészmérnök 1965 nyarán elindult a tabáni Váralja utcán Bajusz Gyula bácsival, a földmunkagép-kezelők művezetőjével, hogy szemügyre vegyék a másnap eltolandó föld- és romrétegeket. Megpillantottak valami fura, csálé fedlapot. Alatta feneketlen üreg volt. Egyikük sem mert lemenni. Pár nap múltán barlangászok egy tizenkét méteres létrával ereszkedtek le a legalább 30 méteres pincébe, amely tele volt földdel és törmelékkel, a legalján pedig megláttak egy irdatlan nagy, teljesen ép vörösmárvány hordót.

Erre már a régészektől a borászokig összefutott mindenki. Kiásták valahogy a homloklapját, amelyen ez vált olvashatóvá: „Quercu ferro munita durabilis opus nobilis Carolus Mayerffy invenit posterorum comodo operas agente mart–aprili 1826 urnae 300”. Azaz: A vassal megerősített tölgynél tartósabb művet nemes Mayerffy Károly találta fel az utódok javára, a munkát 1826. március–áprilisban végezték, űrtartalom 300 [akó]. A furcsa hordót megmérték: 281 hektoliteres volt.

A járatokat feltárva kiderült, hogy a pincének az igazi bejárata az Attila út 21. felől van. A Dél-budai Vendéglátóipari Vállalat még azon a télen nekifogott egy borozó kialakításának, de rögtön félbe is hagyták, a pince ma is szinte járhatatlan.

Mayerffy itt minden

Mayerffy Károly (1786–1871) bajor származású pest-budai dinasztia szülötte. Franz Mayer serfőzőmester fiainak neve 1786-tól „magyarosodott” meg, akkor kapott a család nemességet „nagyrévi” előnévvel. Az ötből a leghíresebb – Ferihegy névadója – Mayerffy Xavér Ferenc (1776–1845), akinek pestszentlőrinci mintagazdaságát az 1814-es császárlátogatáskor I. Ferenc osztrák császár, III. Frigyes Vilmos porosz király és I. Sándor orosz cár is megtekintette. Budai birtokaiból adományozott öt holdat Schams Ferencnek a Gellért-hegy oldalában létesítendő vincellériskola – a Kertészeti Egyetem őse – céljaira.

Bevilaqua Borsody Béla A magyar serfőzés történetében (1931) egész fejezetet szentelt a családnak. Surányi Miklós 1935-ben annak alapján írta A nemesi címer című regényében: „Ebben a virágzásnak induló városban alig volt olyan utca, vagy tér, amelyben a Mayerffyak keze nyomát ne hirdette volna valami intézmény, üzlet, iparvállalat, vagy legalább egy fa, amelyet a pesti szépítési egylet szellemében valamelyik Mayerffy ültetett. A Dunán Mayerffy-hajók jártak, a korcsmákban Mayerffy-féle bort és sört árultak, a fuvarosok valamelyik Mayerffytől vásárolták nagycsontú, erős, kövér lovaikat, a mészárszékekben az ő pusztáikról vagy bérleteikről való hízott marha húsát vágták, a gyapjúkereskedők a Mayerffy-féle juhászat számadóitól vásárolták a gyapjat, a házakat Mayerffy Károly kemencéiből szállított téglákkal rakták fel, a pesti kovácsmesterek céhe, valamint a kocsigyártók szintén beválasztották maguk közé az egyik Mayerffyt, mivelhogy Károly úr kovácsműhelyt és kocsigyárat is berendezett. (…) A malmok Mayerffy-féle búzát őröltek, a kofaasszonyok a közeli Mayerffy-kertekből való gyümölcsöt és zöldséget árultak és a pesti polgári céllövő céh lelke Mayerffy Ferenc úr volt, akinek a polgárság a maga részéről nyerhető legszebb kitüntetést – a főlövészmesteri oklevelet is – átnyújtotta.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. ősz számában olvasható.