2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Szentesi Réka

A darázsderék tündöklése és bukása

A ruha az egyéniség lakóhelye, írja Balzac Az elegáns élet fiziológiája című elmélkedésében. De vajon egyéniséget fejez-e ki a divatkövető magatartás? Mit tekinthetünk egyáltalán divatnak, ugyanakkor része lehet-e annak egy olyan ruhanemű, amely rejtve volt a kíváncsi tekintetek elől, vagy legalábbis csak a legbeavatottabbak láthatták viselőjén? 

A divat mondja meg, hogy ki vagy?

A divat egyik lényegi része, hogy jelentős követőtábora van. Aktuális, a korszellemnek megfelelő információhalmaz, amely az utánzás révén széles körben elterjed, és semmiképpen nem statikus. Másik jellemzője a változékonyság, ha ugyanis túl nagyra nő követőinek száma, elveszti erejét, elcsépeltté, közhelyessé válik, majd megújul. Komplex jelenségről van szó, amely folyamatos kölcsönhatásban áll korának és közegének társadalmi, gazdasági, technológiai, kulturális változásaival. Ha pedig leszűkítjük értelmét, a divat az emberi megjelenéshez kapcsolódó, elsősorban ruházati eszközök csoportját jelöli.

A divatnak tehát kell, hogy legyen közönsége. A nyilvánosság kulcsfontosságú a létrejöttében és az elterjedésében, hiszen csak akkor képes manifesztálódni, ha van kinek megmutatni. Nem meglepő, hogy Thorstein Veblen közgazdász, szociológus 1899-ben a hivalkodó fogyasztásról szóló írásában (A dologtalan osztály elmélete) minden fogyasztási cikk közül az öltözéket tartotta a legalkalmasabbnak a társadalmi és vagyoni helyzet jelölésére. A tárgyalt korszakban a ruházat tehát státuszszimbólum is: a hozzáértő szemek egyértelműen és első pillantásra megállapíthatták belőle az illető hovatartozását, mégpedig márkajelzések nélkül. (Az öltözék ilyen értelemben vett szerepe persze elsősorban Veblen korára vonatkoztatható, mai világunkban a divat demokratizálódásával és az egyre növekvő számú fogyasztási cikkel a megjelenés státuszjelölő szerepe már kevésbé egyértelmű.)

Bőségszignál

A nyilvánosság számára a ruházat tehát elsődleges jelként funkcionált. De vajon betölthetett-e hasonló szerepet az olyan ruhanemű, amely nemhogy nem látszott, de nem is illett megmutatni?

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a fűző a divattörténet egyik legvitatottabb ruhadarabja. Különböző formáit (kis megszakítással Napóleon idején) a XVI. század óta viselték, históriájának egyik legizgalmasabb fejezete pedig az 1800-as évekre nyúlik vissza. A XIX. század második felében és a XX. század elején rendkívül széles körű diskurzus övezte a viseletét és a darázsderék jelenségét, hiszen nem elsősorban egy ruhadarab, hanem sokkal inkább egy testforma divatjáról volt szó. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár