A római keresztre feszítés eddigi legkonkrétabb bizonyítékát találták meg Nagy-Britanniában
2021. december 13. 15:09 MTI
Először találtak római kori keresztre feszítésre utaló nyomokat Nagy-Britanniában. Egy férfi csontvázának maradványaira és sarkában egy szögre bukkantak régészek a Londontól 90 kilométerre északra lévő Fenstanton falunál zajló régészeti ásatáson.
Korábban
A jó állapotban megőrződött lelet igazán különleges amiatt, hogy a szög a csontban maradt – mondta a British Archeology magazinnak Corinne Duhig, a Cambridge-i Egyetem kutatója.
Duhig szerint a nyomok bizonyítják, hogy még ennek a birodalom peremén lévő kis településnek a lakói sem menekülhettek el a barbár római büntetés elől.
Duhig elmondta, a világon csak egy hasonló, keresztre feszítésre utaló lelet ismert, Izraelből. Létezik még két lehetséges példa Olaszországban és Egyiptomban, ezek valódiságát azonban még nem ellenőrizték.
A keresztre feszítés a római birodalomban meglehetősen gyakori volt.
A szakember szerint azért van mégis csak nagyon kevés jó állapotban fennmaradt ilyen lelet, mert nem mindig használtak szögeket.
Sok áldozatot odakötöztek a keresztekre. Ráadásul a szögeket is gyakran újra felhasználták vagy amulettet készítettek belőlük. Ez a szög azonban elferdült, ezért maradt benne a csontban.
A kegyetlen büntetési formát a 4. században Nagy Konstantin császár szüntette be.
A fenstantoni ásatáson 2017-ben öt kis temetőre bukkantak, benne 40 eltemetett felnőtt és öt gyerek maradványaira.
A keresztre feszített férfi csontvázán más sérülések és bántalmazásra utaló jelek is voltak – mondta Duhig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.