A rock ’n’ roll királynőjének nem mindig volt fejedelmi élete

2025. május 25.-Múlt-kor

Tina Turner a világ egyik legismertebb előadója volt, akinek albumaiból több mint 200 millió fogyott. Bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is, mivel pályafutása során több koncertbelépőt adtak el a nevével, mint bárki mással a szórakoztatóipar addigi történetében.

 Tina Turner

2023. május 25-én hosszú betegség után hunyt el Tina Turner a Zürich közelében, Küsnachtban található otthonában.

Nutbush-tól a világhírig

A tizenkétszeres Grammy-díjas énekes- és színésznő Anna Mae Bullock néven jött világra Tennessee államban, Nutbush városkában. A helység nevét az önéletrajzi ihletésű Nutbush City Limits című dalában örökítette meg. (Egyes források szerint nem 1939-ben, hanem egy évvel korábban, mások szerint viszont egy évvel később született.)

Az ötvenes évek elején St. Louis-ba költöztek, Tina itt kezdett énekelni a helyi klubokban. Tizennyolc évesen csatlakozott vokalistaként Ike Turner Kings of Rhythm elnevezésű együtteséhez, és hamarosan a szólóénekes és gitáros, Ike felesége lett.

1960-ban A Fool In Love című daluk felkerült a listákra, ettől kezdve Ike & Tina Turner Revue néven járták Amerikát, majd a világot. A házasság szakmailag volt sikeresebb, számtalan daluk lett sláger: River DeepMountain HighProud Mary. 1969-ben a Rolling Stones turnéján ők voltak az előzenekar.

Ike és Tina Turner viharos évtizede

Személyes kapcsolatuk azonban egyre jobban megromlott. A drogokra rászokott Ike kizsákmányolta, csalta és ütötte-verte feleségét, aki sokszor csak napszemüvegben, fájdalomcsillapítókkal teletömve tudott színpadra állni.

Ike Turner és Tina Turner (Wikipédia / Rob Mieremet - http://proxy.handle.net/10648/abb1d2b8-d0b4-102d-bcf8-003048976d84 / CC0)
Ike Turner és Tina Turner (Wikipédia / Rob Mieremet - http://proxy.handle.net/10648/abb1d2b8-d0b4-102d-bcf8-003048976d84 / CC0)

A pohár 1976-ban telt be: az énekesnő egy színpadi veszekedés után a turné közepén hagyta ott férjét, saját bevallása szerint 36 cent készpénzzel és egy benzinkártyával a zsebében.

Ike Turnerrel, aki 2007-ben drogtúladagolásban halt meg, soha többé nem váltott egy szót sem, csak a nevét tartotta meg. Még akkor sem álltak egy színpadon, amikor 1991-ben együtt kerültek be a rock halhatatlanjai közé. Ike ekkor börtönben ült kábítószer birtoklásáért, így a kitüntetést helyettük Phil Spector, a River Deep, Mountain High című albumuk producere vette át.

Filmsztár, címlaplány, ikon

A szólókarrier lassan indult, Tina kísérletezett rockkal, diszkóval, különösebb feltűnés nélkül. Takarított, olykor segélyen élt, hogy el tudja tartani gyerekeit. A szakma leírta.

1984-ben aztán a rockzene egyik legnagyszerűbb visszatérésének lehetett tanúja a világ. A negyvenöt éves Tina Private Dancer című, ötödik szólóalbumából (a címadó dalt Mark Knopfler neki írta) 12 millió példány kelt el és négy Grammy-díjat söpört be érte. What’s Love Got to Do With It című dala listavezető lett Amerikában. A rendkívül energikus, lobogó hajú énekesnő világszerte zsúfolt arénákban lépett fel, albumai milliós példányszámban keltek el, 1988-ban ismét Grammy-díjat kapott.

Tina Turner a filmvásznon is bizonyított: szerepelt a Who együttes Tommy című musicaljének filmváltozatában, a harmadik Mad Max-ben, Az utolsó akcióhősben, és ő énekelte az Aranyszem című James Bond-film címadó dalát.

Természetesen róla is készítettek filmet, de ezt nem nézte meg, mondván: még így sem akarja átélni a férje által okozott szenvedéseket. Mindenesetre a film nagy siker lett, az őt alakító Angela Bassett elnyerte a Golden Globe-díjat és jelölték Oscarra is, női főszereplő kategóriában. 

Egy Guinness-rekorder búcsúja

A kilencvenes évektől már ritkábban lépett fel. Utolsó nagyszabású turnéjára énekesnői pályafutásának fél évszázados jubileumán indult, és ez volt a 2009-es év legjövedelmezőbb koncertkörútja.

Tina Turner a karrierje 50. évét ünneplő turnén, 2009. (Wikipédia / Philip Spittle - IMG_1645 / CC BY 2.0)
Tina Turner a karrierje 50. évét ünneplő turnén, 2009. (Wikipédia / Philip Spittle - IMG_1645 / CC BY 2.0)

2013-ban, hetvenhárom éves korában ő lett a Vogue magazin legidősebb „címlaplánya". Valamint még ebben az évben ismét házasságkötésre szánta el magát. Ahhoz, a nála jóval fiatalabb német producerhez, Erwin Bachhoz ment feleségül, akivel már húsz éve élt együtt, és felvette a svájci állampolgárságot is.

Tina Turner vitathatatlanul a világ egyik legnépszerűbb énekesnője volt, akinek albumaiból több mint 200 millió fogyott el, és bekerült a Guinness rekordok könyvébe is, mert több koncertjegyet adott el, mint bármely más szólista a szórakoztatóipar addigi történetében.

Magyarországon négyszer is fellépett, legutóbb 1996-ban.