A mesevilágban élő őrült király, aki éjjel járta birtokait, nappal pedig aludt

Az uralkodóházak sarjai között nem ment ritkaságszámba az őrültség vagy a gyengeelméjűség. Az elmebetegség a bajorországi Wittelsbachokat is generációkon keresztül sújtotta. Így volt ez II. Lajos bajor királlyal is, aki rokonságban állt Wittelsbach Erzsébettel, Ausztria császárnéjával, Magyarország királynéjával, Ferenc József feleségével. II. Lajos a német történelem izgalmas személyisége, aki Richard Wagner operáin keresztül visszarévedhetett a germán mondavilágból ismert Lohengrin és Tannhäuser kalandjaiba, és akit mesébe illő építkezései miatt életében és a halálát követően egyaránt meglehetősen sok (gúny)névvel illettek. Ezek a jelzők – hóbortjain túl – elmeállapotára is reflektáltak. Nevezték „őrült Lajos királynak”, „hattyúkirálynak”, „mesekirálynak”, „légvárépítőnek”, mi több, XIV. Lajos francia király ellenpontjaként „holdkirálynak” is. Sisi gyakorta emlegette „felhőjáróként”. De valóban tébolyult volt-e a bajor uralkodó vagy inkább csak szenvedélyes, egy nagy gyermek, akinek hóbortjait a népe finanszírozta?

Egy darab fekete kenyér és a jéghideg tó

Lajos édesapja II. Miksa bajor király, édesanyja pedig Mária Friderika porosz királyi hercegnő volt. Házasságukból rajta kívül még egy gyermek született, öccse, Ottó. Lajos 1845. augusztus 25-én látta meg a napvilágot a nymphenburgi kastélyban, Münchenben, a Wittelsbachok nyári rezidenciáján.

A kis trónörököst születésétől kezdve dajkák nevelték, így szüleivel nem alakult ki meleg, bensőséges kapcsolata. Apja kedvelte és támogatta a művészeteket és a tudományt, nyilvánvalóan Lajos innen örökölte az építészet és az opera iránti rajongását.

Miksa úgy gondolta, hogy fiai puhányok, ezért mint nevelési módszert az éheztetést, a verést és a megalázást választotta didaktikai eszköznek. Mélyen hitt a spártai nevelés alapelveiben. A hercegeknek korán kellett kelniük, hideg vízben fürödhettek csak, mértékkel étkezhettek, és keményen kellett dolgozniuk.

Amikor Ottó és Lajos elárulták apjuknak, hogy hangokat hallanak, a családfő úgy gondolta, hogy a legjobb módszer ezek megszüntetésére, ha étel gyanánt egy darab fekete kenyeret kapnak, és testedzésként a jéghideg tó átúszására kötelezi őket.

A király esetenként átvette a dajkáktól a fiúk „nevelését”, ami leginkább a rendszeres elverésből állt. A szakirodalomban találhatók olyan feltételezések, hogy a vékony testalkatú, 193 cm magas fiatalember lappangó homoszexualitása is innen eredeztethető. A korabeli leírások egyébként gyönyörű férfiként írtak róla, kiemelték, hogy ápolt és hosszú haját elválasztva viselte, megjelenéséből pedig sugárzott a jó modor és az udvariasság.

Miksa király 1864. március 10-én hirtelen elhalálozott, a 18. évében járó herceget II. Lajos néven még aznap Bajorország királyaként proklamálták. Majd másnap letette az esküt az alkotmányra. Az ifjú uralkodó felkészületlenül lépett a trónra, édesapja korai halála miatt nem volt alkalma beletanulnia a kormányzásba, hiszen éppen csak megkezdte egyetemi tanulmányait. Ugyanakkor folytatta elődei politikáját, amelynek játéktere az alkotmányos monarchiában korlátozott volt.

Ez folyvást az ország politikai erőinek semlegesítésében és a parlamenti képviselők befolyásának minél alacsonyabb szinten tartásában öltött testet. A minisztereket a bajor királyok elvben kinevezhették az állami parlament többségével szemben. Uralkodói felkészületlensége ellenére részletes ismeretekkel rendelkezett a gazdaságpolitikáról és az állami egyházjogról, és trónra lépésétől kezdve elkötelezetten támogatta a kultúrát.

Richard Wagner hatása alatt

Különösen Richard Wagner zeneszerző volt rá óriási hatással, akivel első alkalommal 1864. május 4-én találkozott személyesen. Wagner ekkor lépett a bajor udvar szolgálatába; első dolga az volt, hogy a királytól kapott pénzösszegből kifizesse hitelezőit, és visszavásárolja elzálogosított javait. Ezután visszatért Bajorországba, ahol a rendelkezésére bocsátott starnbergi kastélyba költözött.

Lajos rajongásig tisztelte és szerette Wagnert és legfőképpen a műveit, kívülről megtanulta operáinak szövegkönyvét, és a jelentős állami támogatásának köszönhetően pedig részese lehetett az alkotási folyamatnak, ugyanakkor a komponista zenéje is szélesebb közönséghez juthatott el. Viszont Wagner pazarló életvitelére egyre többen felfigyeltek Münchenben, ami nem volt nehéz, hiszen már egy kertes házzal is büszkélkedhetett a bajor fővárosban.

II. Lajos A bolygó hollandi bemutatójakor nevezte ki miniszterelnöknek Ludwig von der Pfordtent, aki Wagner régi ismerőse volt ugyan, de a konzervatív eszméket vallva ellenezte a zeneszerző Ünnepi Színházának megépítését, mivel ennek hatmillió forintos terhét a királyi magánpénztár nem bírta volna el. Lajos, valószínűleg anyja hatására, nem vett részt sem A bolygó hollandi, sem pedig a Tannhäuser előadásán.

Ekkorra már a politikai pártok is felismerték Wagner befolyását az ifjú uralkodóra, ezért megpróbálták megkörnyékezni a zeneszerzőt, és felhasználni a maguk céljaira. 1865 decemberében a kormány, a müncheni polgárok és Lajos családjának ellenállása miatt Wagner elhagyta Münchent, a királlyal való bizalmi kapcsolata azonban töretlen maradt.

Mindeközben a nagypolitika homlokterében a német egységesítési törekvések álltak, amelyekből kezdetben Bajorország nem vette ki a részét, azonban mint a németek nagy része, úgy a bajor politikai elit is támogatta a poroszok, valamint Otto von Bismarck elszántságát.

A katonai ügyekben járatlan Lajos vonakodva ugyan, de 1866 májusában aláírta a mozgósítási parancsot, amely nyomán az osztrákok oldalán belépett a háborúba. Ennek a tehernek, nyomásnak a következtében az uralkodóban még a trónról való lemondás gondolata is megfogalmazódott, de ebben éppen Richard Wagner és Paul von Thurn und Taxis gyermekkori barátja akadályozták meg.

A katonai irányítást a király átadta a minisztereinek, és a háború befejezésekor őket hibáztatta a Bajorországot ért veszteségek miatt. Jellemző, hogy a háború közepette nem törődött annak következményeivel, hanem ezüstvértet öltött, és hattyú formájú csónakban csónakázott egy tavon.

A mesevilág díszletei

A „hattyúkirály” amellett, hogy Wagner zenéjének fanatikus rajongója volt, hatalmas és drága kastélyépítkezésekbe kezdett, amelyekhez ihletet az 1867. évi párizsi világkiállítás alkalmával tett utazásaiból kapott. Ugyanazon évben járt a türingiai Wartburg várában, amely a neuschwansteini kastély előképe lett számára.

Első nagyszabású tervének megvalósításáról 1868-ban írt Wagnernek. Lajos a terv kidolgozásával Eduard Riedel udvari építészintendánst bízta meg. Az alapkő letételére 1869. szeptember 5-én került sor.

A kastélyt egy magas szirt csúcsára építtette fel. A román és neogótikus stílusjegyeket ötvöző fellegvár küllemre a mesevilágot idézi, viszont belülről a falakat márvány, arany és fafaragások borítják. A beltéri munkálatok tizenhét fafaragónak biztosítottak megélhetést négy éven keresztül. Az építkezést végül 1884-ben fejezték be, és Lajos mindössze 174 éjszakát töltött a palotában.

A király kedvelte a francia építészetet, és hódolója volt XIV. Lajosnak, a Napkirálynak. II. Lajos többször is járt Versailles-ban, a látottak hatására elhatározta, hogy felépíttet egy hasonlóan fényűző és szép kastélyt. Egyik versailles-i útját követően vásárolta meg a Linderhof nevű vadászterületet, ahol korábban édesapja, II. Miksa is vett egy vadászházat.

Az építési munkálatok 1870-ben kezdődtek meg, és nyolc évvel később, 1878-ban fejeződtek be. A kastély legnagyobb terme az előcsarnok, amit vörös márványoszlopok ékesítenek, és a közepén XIV. Lajos bronz lovas szobra található. Stílusát tekintve leginkább a rokokóhoz áll közel.

Az ebédlőben egy hatalmas méretű asztal állt, amelyet a padlón át le lehetett ereszteni azért, hogy a következő fogáshoz megrakodva emelkedjen föl. Ezt a kunsztot azonban Lajos nem használta ki, ugyanis soha senkit nem látott vendégül vacsorára. A kastély egyik különlegessége, hogy csak egyetlenegy hálószoba található benne.

II. Lajos Wagnerhez fűződő kapcsolata miatt alakították ki a kert végében található sziklaajtót, amelyből út nyílik a mesterségesen kialakított, a Tannhäuser által inspirált Vénusz-barlangba.

Az Alpok havas hegycsúcsai között található a Chiemsee, amelynek közepén egy 230 hektáros szigeten áll II. Lajos másik versailles-i mintára épült kastélya. Hajóval közelíthető meg az épület, amely a méltán híres neuschwansteini kastélyánál is költségesebb építkezés volt, azonban azt sohasem fejezték be. A király élete során csupán kilenc napot tartózkodott a kastélyban.

Nem társasági lény

II. Lajos soha nem nősült meg. Viszont eljegyezte Zsófia Sarolta bajor hercegnőt, Sisi legkisebb húgát, akivel egyébként oldalágon rokonságban is állt. Hivatalos eljegyzésüket 1867. január 22-én hirdették ki, azonban az esküvő napját többször is elhalasztották, mert a nemi identitásában erősen ingadozó Lajos nem tudta magát elszánni a frigyre.

A hercegnő apja, Miksa herceg ezt a helyzetet leánya számára megalázónak ítélte, ezért levelet írt Lajosnak, amelyben döntésre szólította fel. Végül Lajos 1867 októberében lemondta az esküvőt.

Lajos nem kedvelte a nagy estélyeket és a társaságot, noha alkalmanként mégis fogadásokat kellett adnia. Ilyenkor, hogy gátlásait feloldja, rettentően berúgott – minimum tíz pohár pezsgőt ivott meg –, és másnap semmire sem emlékezett.

Akadt olyan eset is, hogy óriási méretű virágcsokrot rendelt, és az estély egy részét abban töltötte, így nem kellett a vendégeivel társalognia. Sőt akadt arra is precedens, hogy a zenekarnak azt parancsolta, olyan hangosan játszanak, amilyen hangzavarban nem lehetséges beszélgetni.

A bajorok királyának akadtak meghívásai más udvarokba, amelyek értelemszerűen hosszas utazással jártak volna, ezeknek igen sajátságos módon „tett eleget”. Mégpedig úgy, hogy kiszámolta az út távolságát, és a lovarda épületében körbe-körbe lelovagolva tette meg az utat. Sőt hosszabb kiruccanásokhoz Lajos rendelkezései nyomán a szolgák biztosították a váltólovakat.

Az 1880-as évekre Bajorország Lajos esztelen költekezéseinek következtében már több mint tízmillió márkás adósságot halmozott fel. A kormányzat megtagadta további nagyszabású és költséges terveinek finanszírozását, erre a király megsértődött. A konfliktust úgy sikerült feloldani, hogy a kormány kinevezett egy bizottságot az uralkodó elmeállapotának „vizsgálatára”.

A komisszió elnöki tisztét dr. Bernhard von Gudden pszichiáter látta el, aki arra a megállapításra jutott, hogy a király őrült, és lemondásra kell bírni. Néhány elfogási kísérletet követően Lajost 1886-ban Berg kastélyába zárták, ahonnan június 12-én este Gudden és Lajos sétára indultak, azonban ezt követően már senki sem látta őket élve.

A fáma szerint az orvos jóval kisebb termetű volt „páciensénél”, aki idősebb korában jelentős súlytöbblettel rendelkezett. Másnap a tó sekélyebb partjáról húzták ki élettelen testüket. Halálakor Lajos még nem töltötte be a 41. életévét. Végzetük körülményei máig tisztázatlanok.

Tudta-e, hogy…?

Gyakran mondogatta Lajos, hogy a Napkirály szellemével diskurál, máskor pedig a kacagásától volt hangos a szobája, pedig biztosra vehető, hogy nem volt vele senki.

Lajos olykor éjjelente járta birtokait, a nappalt pedig alvással töltötte.

Heinz Häfner pszichiáter szerint Lajos furcsaságainak se szeri, se száma nem volt, ennek ellenére nem nevezhető a szó egzakt értelmében elmebajosnak.