A „megszállt” apáca ördögi üzenetétől a föld alatt szülő nőig – 2017 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2017. december 22. 08:48
Korábban
Már a föld alatt „szülte” meg gyermekét a pestisben elhunyt kismama
Különös XIV. századi temetkezés vizsgálatát végezték el olasz kutatók egy Genovától 70 kilométerre található lelőhelyen. A szakemberek az úgynevezett koporsószülés jelenségének ritka – egyben hátborzongató – esetével találkoztak, amiről akkor beszélünk, amikor a kismama teste halála után, immár végső nyughelyén kilöki a magzatot. A jelenség oka, hogy a felpuffadt testben a rothadás miatt megindul a gázképződés, amelynek nyomása megfelelő erősség esetén kilökheti a magzatot a koporsóba. Ebben az esetben egy 38-40 hetes magzat részleges kitolása történt meg. A közel 180 centis, 30 és 39 éves kora között elhunyt, életében többek között veleszületett csípőficamtól, valamint a combcsont növekedési lemezének pusztulásával járó, gyermekkorban kialakuló Legg-Calvé-Perthes-betegségtől is szenvedő kismama és a meg nem született gyermek maradványait eredetileg 2006-ban találták meg, két másik gyerek csontvázával együtt. A maradványok első alapos vizsgálata csak nemrég, májusban fejeződött be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap