A vízen pattogó bombával semmisítette meg a Ruhr-vidék gátjait a brit légierő
2020. november 6. 08:38 Múlt-kor
A második világháború egyik közismert momentuma a Ruhr-vidéki gátak elleni támadás. A Chastise hadműveletnek nevezett akció azt a célt szolgálta, hogy a Brit Királyi Légierő elpusztítsa, vagy legalábbis jelentős károkat okozzon azon a területen, amely már akkor is a német ipar egyik fellegvárának számított.
Korábban
Erőmű-gondok
A második világháború során a hadviselő felek, különösen a szövetségesek részéről, korán felmérték, hogy a végső győzelemben az egyik legfontosabb szerep a rendelkezésre álló ipari kapacitásoknak jut majd. Éppen ezért már nagyon korán felmerült a Ruhr-vidéki erőművek elpusztításának a gondolata a Brit Királyi Légierőben.
A vízi erőművek ugyanis árammal látták el az iparvidéken működő gyárakat, és sokkal könnyebbnek tűnt kiiktatni őket, és így bénítani meg a termelést, mintha közvetlenül a hadiüzemeket érné találat.
A papíron szépen festő elképzelés azonban komoly buktatókkal bírt. A németek ugyanis szintén tisztában voltak az erőművek veszélyeztetettségével, ezért lehetőség szerint légvédelmet telepítettek köréjük. A Brit Királyi Légierő nem rendelkezett olyan nagy erejű bombával, amely képes lett volna átszakítani egy gátat.
Kézenfekvő válasz lett volna a víztározókba dobott torpedóbomba, ami a víz alatt eljutott volna a célig. A németek, megelőzendő egy ilyen támadást, víz alatti hálókat feszítettek ki a duzzasztógátak tavaira, hogy az esetleg vízbe dobott torpedók ne a gát építményénél, hanem a torpedóelhárító hálónál robbanjanak fel.
Barnes Wallis, a Vickers gyár mérnöke a kezdetektől fogva olyan megoldásokon dolgozott, amelyek elősegítik a szövetségesek győzelmét. Az első tervei nem arattak sikereket, mivel az általa kitalált bombák, mint például a Tallboy, vagy a Grand Slam, túl nehéznek bizonyultak az akkor rendszeresített brit bombázók számára. Tervezett ugyan egy erre a célra alkalmas bombázót is, de a terveit elutasították, mert túl bonyolult lett volna megvalósítani.
Az ún. ugráló bomba azonban igazi siker lett. Az alapelve az volt, hogy egy hordó alakú, és nehéz bombát, ha vízre dobnak, akkor továbbpattog a víz felszínén, majd elsüllyed. Ezzel egyrészt kikerüli a torpedóhálókat, másrészt a süllyedés után komoly károkat tud okozni, mivel fizikai okok miatt a víz alatti robbanás teljes ereje a gátat éri. Miután Wallis terveit elfogadták, megkezdődött a felkészülés az akcióra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap