A francia forradalommal szimpatizált, ezért hazafiatlannak tartották Goethét
2024. március 22. 11:20 MTI
Korábban
Mehr Licht!
Goethe 1821-ben, hetvenkét évesen megkérte Ulrike von Lewetzow kezét, ám a több mint fél évszázadnyi korkülönbség miatt a szülők nem adták hozzá lányukat.
Ezután visszavonulva élt, irodalom- és művészetelmélettel, történelemmel, természettudománnyal, filozófiával foglalkozott, egyetemességre törekedve, lassan kívül, illetve felülemelkedett korán.
Egész életében írta fő művét: a Margit-drámát kifejtő Ős-Faustot kibővítette a Mefisztó-szerződéssel s a Walpurgis-éjjel, így született meg a Faust.
A dolgozószobában

A dráma első része az életet ábrázolja, a másodikban a kutató fausti ember világát, aki a nyugati kultúrát létrehozta. 1832. március 22-én Weimarban halt meg, utolsó szavai állítólag így hangzottak: „Több fényt!” Halála után titkára, Eckermann Beszélgetések Goethével című könyvében adott képet az író napjairól, gondolatairól.
Élete 83 éve alatt maradandót alkotott a színház, a természettudomány, a képzőművészet és a politika területén. Főbb műveit felsorolni sem könnyű: szentimentális levélregénye, Az ifjú Werther szenvedései egész Európára hatott, Goethét élete végéig a Werther szerzőjeként ismerték.
A Prométheusz, a Ganümedész, a Vándor esti éneke a német irodalmi „lázadó” mozgalom, a Sturm und Drang és a természetrajongás lírai kifejezői.
Kézfogás Schillerrel
Három fontos drámája az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Az első hőse a németalföldi szabadságharcos, a másodikban az önmagát legyőző embert és a humanitás megváltó erejét ábrázolja, a harmadik saját konfliktusát fogalmazza meg az udvari élettel.
A Római elégiák az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki. Híres balladáit: A villikirályt, Az isten és a bajadért, A bűvészinast, A korinthoszi menyasszonyt a Schillerrel való versengés során írta, témájuk régi és távoli, Goethe feldolgozásában mégis mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek.
Egyik fő műve a tipikus polgári fejlődésregény, a Wilhelm Meister tanulóévei, ennél népszerűbb volt a kor viharait, így a francia forradalmat is érzékeltető Hermann és Dorothea című idillikus polgári eposza.
Versciklusa, a Nyugat-keleti díván keleti és európai versformákban szólal meg, Háfiz 14. századi perzsa költő hangján. Késői szerelmének terméke búcsúja az élettől: a Marienbadi elégia, de befejezte az Utazás Itáliábant, az önéletrajzi Költészet és valóságot, s főművét, a Faustot is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A csata, ami megmentette Angliát: II. Henrik titkos győzelme 12:11
- Királyi kastélyból lett múzeum a Louvre 11:16
- Különös középkori gyógymódok: menyéthere és varázsigék 09:05
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal tegnap
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát tegnap
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? tegnap
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában tegnap
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára tegnap