420 ezer magyar hadifogoly adatai kerültek elő Oroszországban
2016. február 19. 10:10 MTI
Mintegy 420 ezer, a második világháború alatt szovjet hadifogságba került magyar katona adatait találták meg magyar kutatók Oroszországban - jelentette be a Gulág Emlékbizottság csütörtöki ülése után az emberi erőforrások minisztere Budapesten újságíróknak.
Korábban
Balog Zoltán, aki a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének szervezésével, lebonyolításával foglalkozó Gulág Emlékbizottság elnöke is, hozzátette, a dokumentumok digitalizálását a Gulág Emlékbizottság költségvetéséből finanszírozzák majd, hogy könnyebben kutathatóvá váljanak. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a második világháború alatt körülbelül 500 ezer magyar katona került hadifogságba a Szovjetunióban. Közülük 48 ezren meghaltak, az ő adataik megtalálhatók a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában. A 420 ezer hazatért katona adatai viszont eddig hiányosak voltak.
Balog Zoltán beszélt arról is, hogy a bizottság tavaly decemberben meghirdetett négy pályázatára 232 pályamű érkezett, ezekből 125-öt támogat a bizottság 116 millió forint értékben. A pénzből kutatásokat, illetve eredményeik megismertetését finanszírozzák, kiállítások létrehozását és emléktáblák kihelyezését segítik, valamint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások személyes történetének felkutatásához járulnak hozzá.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![Anno](/ih0Ax/label/.cut-640x400/495.jpg)
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)