Tíz történelmi idézet, amit rosszul tudunk
2014. február 4. 13:16

A történelmi emlékezet által megőrzött idézet meghatározza magát a személyt, de a kort is, amelyben elhangzott. Azonban az emlékezet sokszor megcsal minket, s olyan mondatokat ad egyes személyek szájába, amelyeket vagy sohasem mondtak ki, vagy teljesen más volt az értelmük.
Korábban
"Ha nincs kenyér, egyenek kalácsot"
A híres mondás Marie Antoinette francia királynétől származik, aki azt mondta: "Ha a szegényeknek nem telik kenyérre, akkor egyenek kalácsot." Először is, ha Marie Antoinette valóban ezt mondta, akkor sem jelentette ugyanazt, mint ma. Uralkodása idején ugyanis olyan törvény volt érvényben, hogy a pékeknek, ha kifogytak az olcsó kenyérből, a finomabb péktermékeket (pl. kalácsot) is olcsóbb áron kellett adniuk, hogy megakadályozzák a visszaéléseket. Marie Antoinette azonban semmi ilyesmit nem mondott, a neki tulajdonított szavak Jean-Jacques Rousseau Vallomások c. művéből származnak, s a filozófus egy hercegné szájába adta a szavakat. A legenda valószínűleg a forradalom utáni királyellenes propaganda részeként alakult ki, amikor a királyt és feleségét kivégezték.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe 19:05
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget 18:02
- A magyar mérnök, aki tegeződött Henry Forddal: Galamb József 16:05
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán 14:20
- Több turista léphet be naponta Machu Picchu romvárosába januártól 12:21
- 1901-ből köszönti az utókort az eleki templom kupolájában talált időkapszulához írt levél 11:19
- A későn beköszöntő tél sem állíthatta meg a korcsolyázás szerelmeseit a Városligetben 08:20
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir tegnap