Botrányos brit hercegek
2012. szeptember 3. 18:19
Néhány nappal ezelőtt Harry hercegről egy Las Vegas-i szállodában készült fotósorozat került fel a világhálóra. A Walesi Henrik herceget a - szó szerint - maga meztelenségében ábrázoló képek hamar elterjedtek a bulvársajtóban. A brit királyi család története során azonban nem ő volt az egyetlen, aki az uralkodói dinasztiához méltatlan tetteivel magára vonta a figyelmet.
Korábban
György, Kent hercege
Az 1902-ben született György, Kent hercege V. György király negyedik gyermeke, a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet királynő nagybátyja volt. Kellemetlen és botrányos viselkedésével Harry herceghez hasonlóan ő is egyfajta „negatív hírnevet” szerzett, s nem kevés fejfájást okozott a királyi családnak.
György herceg életét szexuális afférok sokasága színezte. A nemek között sem válogatott, ágyát férfiakkal és nőkkel egyaránt megosztotta. Olyan korban élt, amikor a homoszexualitás még bűnnek számított, így egyszer letartóztatták, s a herceg rövid ideig őrizetbe került. Bár 1934-ben házasságot kötött másodunokatesvérével, Mária görög és dán hercegnővel, szerelmi viszonyait tovább folytatta. Kapcsolatba került több hollywoodi hírességgel is, egy amerikai hölgytől, Kiki Prestontól pedig egy törvénytelen gyermeke is született.
Az évek során György egyik partnere, egy férfi prostituált megpróbálta megzsarolni a herceget. A férfi birtokában volt egy szerelmes levél, amelyet neki írt a királyi sarj. Állítólag a herceg hosszú, 19 évig tartó szerelmi viszonyt folytatott a híres angol drámaíróval, Noel Cowarddal is.
Mindezeken kívül a botrányos herceg drogfüggő is volt, kokainon és morfiumon élt. Családja megpróbálta rávenni a leszokásra, azonban György nem tágított. Az 1939-ben az angol szabadkőműves páholy nagymesterének megválasztott herceg három évvel később egy repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap