Nők a Watergate-botrányban

2012. június 22. 11:29

Nixon, Woodward, Bernstein, Mélytorok - szinte csak férfiakra gondolunk, ha a Watergate-ügy történetét idézzük fel, pedig a szebbik nem tagjai is részesei voltak az Egyesült Államok legnagyobb belpolitikai skandalumának.

Korábban

1972 mérföldkő volt az Egyesült Államok történetében, de fordulópontot jelentett az amerikai nők életében is. Nem véletlen, hogy a Watergate-botrány egyik legfontosabb könyvének címe All the President's Men volt; ebben azokról a férfiakról olvashatunk, akik hatalmukkal visszaélve az USA 20. századi történetének legnagyobb belpolitikai botrányát idézték elő, de persze azokról se feledkezzünk el, akik az ügyet szépen lassan felgöngyölítették: ő volt Bob Woodward és Carl Bernstein, a Washington Post két újságírója.

A könyv elején több kategóriába szedték a történet 52 legfontosabb szereplőjét: az elnök emberei, a betörők, a szenátor, az ügyész és a Washington Post. Az 52 felsorolt emberből 51 férfi. Az egyetlen kivétel Katherine Graham, Pulitzer-díjas amerikai újságíró, a Washington Post tulajdonosa. A nők természetesen ennél jóval nagyobb szerepet játszottak a történetben, emléküket azonban korántsem őrizte meg úgy a kollektív emlékezet, mint a Watergate-ügy befolyásos férfi szereplőiét.

Az újságírók legfontosabb anonim forrása ugyan kétségkívül Mélytorok volt, de mégis a „könyvelő” felfedésével sikerült a Fehér Házban folyó korrupcióra ráirányítani a figyelmet. „Az igazi fordulópont az volt, amikor Carl megtalálta a könyvelőt. Nála voltak a pénzzel kapcsolatos részletek, tudta, ki irányítja a pénzmozgást. Ha megnézzük az All the President’s Men-t, akkor azt látjuk, hogy a kulcsszereplő a könyvelő volt” – nyilatkozta még a múlt héten Woodward.

A könyvelő Judy Hoback (Judy Miller), egy fiatal, egygyermekes özvegy volt, aki a Committee to Re-elect the President (CRP) nevű, Nixon elnök újraválasztásáért küzdő adománygyűjtő szervezetnek dolgozott. Hoback azon kevesek egyike volt a bizottság tagjai közül, akik hajlandóak voltak beszélni a riporterekkel; s mivel a pénzügyi szálak az ő kezében futottak össze, vallomásával – bármennyire is ’kis halnak’ számított – az utolsó puzzle-darab is helyreállt a történetben.

Watergate és a feminista mozgalom gyökerei is a hatvanas évekre nyúlnak vissza – mondta el Mary Thom, a feminista magazin, a Ms egykori szerkesztője, aki szerint Nixon tiltakozása jól példázta azt, hogy az elnök miként vélekedett a protestmozgalmak jelentette fenyegetettségről. Mindenesetre a Watergate-botrány női főszereplői nem gondolják azt magukról, hogy feminista mozgalom élcsapatába tartoztak volna. „Soha nem tekintettem magamra ’női újságíróként’. Otthon nő voltam, de a munkahelyemen újságíró” – vallotta a Woodwarddal és Bernsteinnel együtt dolgozó Marilyn Berger.

A nők nem is indulhattak volna nagyobb hátrányból a szakmában. „Erősen tartotta magát az a nézet, hogy egy nő nem lehet profi és képzett” – fejtette ki az Észak-Karoliniai Egyetem történésze, Nancy MacLean. 1972-ben a nők átmeneti korban éltek: a női egyenjogúságot kimondó alkotmánykiegészítést ugyan elfogadta a Kongresszus, az egyes államok azonban nem. „Csak azért, mert a törvények változtak, nem jelenti, hogy a világ is megváltozott” – így MacLean.