Dokumentumok a nővérek "levetkőztetéséről"
2011. február 10. 09:36 MTI
Interaktív kiállítás nyílik a makói József Attila Múzeumban ma délután Az „Iskolanővérek – 100 éve hűséggel a makói régió szolgálatában” címet viselő tárlaton videófelvételeken számolnak be diákéveikről a szerzetesi iskolák egykori tanulói.
Korábban
A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek egy évszázada határozzák meg Makó oktató-nevelő munkáját. Az újvárosi településrészben 1910-től működtették a Búza utcai, ún. „Zárda iskolájukat”, 1935-től pedig a belvárosi fiú polgári intézményüket, egészen az államosításig.
Ebből az időszakból származó tárgyi emlékek, osztálynaplók, anyakönyvek, fényképek mellett első ízben olvashatja a nagyközönség azt a levelezést, amely az egyházi iskolák állami tulajdonba vétele ellen tiltakozó akkori csanádi püspök, Hamvas Endre, a helyi prelátus, dr. Csepregi Imre és a végrehajtó szervek közt folyt.
A korabeli iratok tanulmányozásán keresztül bepillantást nyerhetnek a látogatók a szerzetesnővérek népnyelven „levetkőztetésnek” hívott feloszlatása és civillé nyilvánítása körülményeibe és további sorsuk alakulásába.
A tárlat további érdekessége egy zárda-iskolabéli tanuló által, napjainkig vezetett emlékkönyv, a tanító nővérek, tanárok bejegyzett gondolataival, visszaemlékezéseivel. Egy eredeti örökfogadalmas kereszt mellett, első alkalommal tekinthető meg vidéken az iskolanővérek magyar rendtartományának tablósorozata, amelynek eredetije a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban található meg.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A kiállítást dr. Vízhányó Ferenc, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Ulrik M. Monika nővér, a rend magyarországi tartományfőnöknője, valamint az oktatási intézmény, a Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Szűcs Péter nyitja meg.
A kiállítás március 31-ig tekinthető meg, közben egyfajta szellemi műhelyként működve, szabadegyetemi előadásnak, komolyzenei koncertnek is hangulatos helyszínt ad. A nagyszabású jubileumi rendezvénysorozat keretében látogat Makóra Puskely Mária SSND nővér, író, a Vatikáni Rádió magyar adásának egykori munkatársa, és Süveges Gergő újságíró, az m2 csatorna intendánsa is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![hidegháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/41.jpg)
hidegháború
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)