Szerelmes uralkodók

Új törvény miatt idegesek a brit régészek

2011. február 8. 11:45 The Guardian

Komoly felzúdulást váltott ki egy törvény Nagy-Britanniában, amelynek értelmében két éven belül vissza kell temetni a kiásott ősi emberi maradványokat. A szakma háborog és a rendelkezés visszavonását kéri.


A brit igazságügyi miniszternek, Ken Clarke-nak címzett közös levelükben negyven régészprofesszor „mély és széleskörű” aggodalmuknak ad hangot. A vita egy 2008-as törvény körül robbant ki, amely kijelenti, hogy minden, Nagy-Britannia és Wales területén kiásott emberi maradványt két éven belül vissza kell temetni, függetlenül a leletek korától. Ez azt jelenti, hogy a tudósoknak rendkívül kevés idejük marad a nemzeti és kulturális tekintetben is értékes csontok és koponyák tanulmányozására.

„Ama kívánalom, hogy az összes emberi földi maradványt újra el kell temetni, nem számítva, hogy két év, vagy speciális esetben ennél hosszabb idő jut az elemzésükre, teljesen szembemegy a régészeti és tudományos kutatás gyakorlatának alapvető elveivel” – áll a levélben. Az aláírók között megtaláljuk Chris Stringert, a londoni Nemzeti Történeti Múzeum munkatársát, Stephen Shennant, az University College London régészeti intézet igazgatóját, valamint Helena Hamerowt, az Oxfordi Egyetem régészeti tanszékének vezetőjét.

A törvénykezés mintegy négyszáz régészeti lelőhelyre vonatkozik, köztük van a 2008-ban Stonehenge-nél talált hatvan, i.e. 3000-re datálható emberi maradvány. A régészek adott esetben a két éven túl hosszabbítást kérhetnek kutatásuk folytatására, de végül ugyanúgy vissza kell helyezniük a leleteket oda, ahol megtalálták. Ez alól olyan régészeti lelőhelyek sem élveznek kivételt, mint a norfolki Happisburgh, ahol 950 ezer éves eszközöket találtak. „Ha emberi maradványok is előkerülnének, akkor azok a legöregebbek lennének Észak-Európában. A törvény értelmében azonban vissza kellene temetnünk a csontokat, amely az elpusztulásukkal érne fel” – nyilatkozta Mike Pitts, a British Archeology szerkesztője.

Az igazságügyi minisztérium arról biztosította a kutatókat, hogy a törvény csak átmeneti intézkedés, bár azóta nem történt előrelépés az ügyben. Azzal kapcsolatban sincs semmiféle elképzelés, hogy a leletek visszahelyezését hogyan képzeli el a tárca, s hogy milyen feljegyzéseket kellene készíteni a csontokról. Az érintett helyek között találjuk a cambridgeshire-i Clay Farmot, ahol nyolc vaskori és bronzkori csontvázat találtak, Bawtryt, a maga egyedülálló középkori leletegyüttesével és egy viking tömegsírt, amelyet 2009-ben tártak fel.

2018. nyár: Szerelmes uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!