Újabb relikviákkal gyarapodott a Hungarikonok gyűjteménye
2010. augusztus 31. 16:08 MTI
A Nemzeti dal 1848-ban nyomtatott eredeti példányával és Kodály Zoltán metronómjával gazdagodott a Hungarikonok gyűjteménye, amely Budapest, Eger és Bécs után most Keszthelyen látható.
Korábban
Kárpáti Tamás műgyűjtő, a kollekció tulajdonosa elmondta: a napokban a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban megnyitott tárlaton látható először a Petőfi-költemény nyomtatott példánya. Mint a bemutató valamennyi darabja, ez is képzőművészeti alkotássá átlényegülve, Petőfi Sándor portréjába illesztve került a közönség elé, Győrfi András festőművész jóvoltából. A röplap egyike azoknak, amelyeket az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésekor terjesztettek Pesten és Budán.
A műgyűjtő azt is elárulta: szeptember 12-től egy újabb relikvia, Kodály Zoltán metronómja is látható lesz a keszthelyi tárlaton. Kárpáti Éva festménye hármas oltárként keretezi a zeneszerző egykori tulajdonát, amelyet Vásári Tamás zongoraművésznek adományozott partitúrája egészít ki. A Balaton-parti városban szeptember végéig látható gyűjtemény a korábban Bécsben kiállítottnál bővebb látnivalót kínál a színházi ereklyék jóvoltából. Darvas Iván, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán és Psota Irén egy-egy használati tárgya is a gyűjteményt gazdagítja, de szintén most látható először a pécsi Zsolnay-családhoz kötődő darabokból készült kollázs.
A tematikusan elrendezett bemutató relikviáiból egyet-egyet kiragadva: Nagy Imre órája vagy Károlyi Mihály botja a politikát, Faludy György tolla és Kertész Imre kalapja az irodalmat, Szabó István csapója, illetve a Magyarországon is sokszor megforduló Jirí Menzel pulóvere pedig a filmművészetet képviseli. Szőnyi István és Barcsay Jenő ecsetjei a képzőművészet, Papp Laci kesztyűje és Overdose patkója a sport nagyjai előtt tiszteleg, de a magyar vonatkozású emlékeken túllépve John Lennon nyakkendője is a gyűjtemény becses darabjai közé tartozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap