Károlyi Mihály nem volt hazaáruló

2010. június 21. 11:27 Múlt-kor, MTI

Alaptalanul tüntetik fel bűnbakként Károlyi Mihályt, az első magyar köztársasági elnököt, mint aki felelős a történelmi Magyarország első világháború utáni széteséséért - vélik a történészek egy politikai felhangokkal teli vita kapcsán.

Korábban

Károlyi kormányzása kudarcot vallott

Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte meg Zeidler Miklóst és Hajdu Tibort, hogy az őszirózsás forradalom vezéralakjának, Magyarország első köztársasági elnökének személye a napokban közéleti viták kereszttüzébe került. Károlyi Mihálynak az 1975 óta a Parlament közelében álló szobrát a június 4-i trianoni emléknap előtt jobbikos politikusok letakarták, és kezdeményezték a szobor eltávolítását, helyére Tisza Istvánét állítanák. Kövér László fideszes képviselő pedig személyes véleményét hangsúlyozva egy fórumon kijelentette: négy év múlva már nem lesz a mostani helyén a szobor, helyére Kéthly Annáét kellene állítani.

Károlyi Mihály nem volt hazaáruló, de kormányzása látványos kudarcot vallott. Következetes és tisztességes, ám nem kiemelkedő képességű politikus volt - mondta el Zeidler Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója.

A történész szerint Károlyi konkrét történelmi felelőssége főként abban a kérdésben vethető fel, hogy a világháborús összeomlás után bízott a győztes hatalmak jó szándékában, demokratikus, a nemzeti önrendelkezést előtérbe állító ígéreteiben, s hogy a Nyugat bizalmának elvesztésétől tartva nem merte mozgósítani a nemzeti önvédelem egyre fogyatkozó belső tartalékait. Arra azonban nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy a győztes nyugati nagyhatalmak és a szomszédos államok ellenében fegyverrel sikeresen akadályozhatta volna meg az ország területi megcsonkítását.

"Rövid távon Horthy Miklós sem vállalkozhatott arra" - folytatta a Zeidler Miklós, "hogy fegyverrel szerezzen vissza elcsatolt területeket, a győztes nagyhatalmak irányában pedig a kormányzónak is tudomásul kellett venni a fennálló erőviszonyokat. Középtávon szakított a nyugati orientációjú teljesítés külpolitikájával, és áttért a revízió, illetve a fasiszta Olaszország, majd náci Németország felé közeledés politikájára. Ennek végeredménye a rövid életű országgyarapítás után az lett, hogy egy újabb világháborúban is a vesztes oldalra sodródott az ország."

Károlyi következetes és tisztességes, ám nem kiemelkedő képességű politikus volt, akiről, ha nyugalmasabb időkben kerül kormányra, talán kevés említésre méltót jegyeztek volna fel a történetírók - mutatott rá az ELTE tanára. Az európai történelem birodalmakat elsöprő és nemzetállamokat szülő forgataga azonban sorsdöntő pillanatban az ország élére sodorta a történelmi család sarját. Fontos megjegyezni - mondta -, hogy Károlyiban erős volt az idealizmus, s talán az utolsó romantikus politikusa volt Magyarországnak. Politikáját nem vezették önös anyagi érdekek. Az ország egyik legnagyobb földbirtokosaként lépett a magyar közéletbe, s amikor 1919-ben elhagyta Magyarországot, családjával együtt évekig megélhetési gondokkal küzdött.

Károlyi a dualizmus utolsó évtizedében vett részt aktívan az országos politikában, s Kossuth Lajos fiát, Ferencet követte a Függetlenségi és 48-as Párt élén. Károlyi az 1867-es kiegyezés rendszerén alapuló dualizmussal szemben 1848-as alapokon politizált. A Monarchiának az első világháborúba való belépését kezdettől ellenezte, és mindvégig következetesen pacifista politikát képviselt, akkor is, amikor az még népszerűtlen volt a közvélemény szemében - hangsúlyozta a történész.

Éppen ezzel vált hitelessé és népszerűvé akkor, amikor megbukott az addigi németbarát háborús politika. Ezt egyébként maga Tisza István miniszterelnök, ennek a politikának az első számú képviselője jelentette be a parlamentben 1918 októberében, azt is hozzátéve, hogy most már nincs más út, mint elkezdeni a győztes antant felé való tapogatózást. Ezt a politikát itthon és külföldön szinte kizárólag Károlyi képviselhette, aki a négy éve tartó háborúból kiábrándult lakosság körében is rendkívül népszerűvé vált - fejtette ki Zeidler Miklós.

Mint mondta, a tömegek bíztak Károlyiban, abban, hogy nyugati kapcsolatai segítségével akkor is megnyerheti Magyarország a békét, ha a Monarchia elvesztette a háborút, azaz a lehetőségekhez képest kedvező békefeltételeket érhet el a győztes nagyhatalmaknál. Károlyi antantorientációt hirdetett, és akkor úgy látszott, hogy ezt itthon és külföldön csak ő képviselhette hitelesen.

"Ez az elsöprő erejű, és mint utólag kiderült, javarészt megalapozatlan várakozás sodorta az ország élére Károlyit. Ebben a várakozásban azonban osztozott az ország elitjének jelentős része is. Jellemző, hogy amikor Károlyi megkapta kinevezését az uralkodótól, olyan, politikai nézeteitől távol álló politikusok is vállalták a vele való együttműködést, mint a konzervatív Apponyi Albert, vagy a későbbi fajvédő Gömbös Gyula" - mondta a történész.

Sokan állítják, hogy a fegyverszüneti időszak zűrzavarában egy Tisza Istvánhoz hasonló, keménykezű politikus jobban megőrizhette volna a rendet és az ország területi egységét. Ekkor azonban a háborús politikát folytató Tisza már Magyarország egyik legnépszerűtlenebb, sokak által kimondottan gyűlölt politikusa volt, aki nem is számolt azzal, hogy kormányzati szerepet kaphat, s nemhogy az országot, de tulajdon életét sem tudta megmenteni - idézte fel az ELTE oktatója.

Zeidler Miklós szerint a Tisza-gyilkossággal kapcsolatban máig vannak kérdőjelek. Károlyi elítélte a bűncselekményt, koszorút küldött Tisza sírjára, de nem tett meg mindent a bűnösök kézre kerítéséért. A máig tisztázatlan körülmények között elkövetett gyilkosság árnyéka az akkor hatalmon lévő, és ilyen módon nyilvánvalóan a közrendért felelős Károlyira vetült, már csak azért is, hiszen bizonyos értelemben az ő kormányzását is megkönnyítette politikai ellenlábasának félreállítása.

A Monarchia utolsó nagy formátumú miniszterelnökének megölése ügyében a homály a 20-as években sem oszlott szét - fűzte hozzá a történész. A Horthy-korszak ellenforradalmi közhangulatában lefolytatott büntetőperben csak az elkövetők egy részét sikerült a vádlottak padjára ültetni, s közülük többeket fel is mentettek. Az eljárás során ráadásul az egyik vádlott és az egyik hadbíró is öngyilkosságot követett el, sőt utóbbi esetében a történeti kutatás a gyilkosságot sem zárja ki. A Tisza-gyilkosság felbujtói máig nem ismertek, ezt a Horthy-rendszerben sem sikerült Károlyira rábizonyítani.

következő oldal 1 / 4