Mindenki történésszé válhat az interneten

Az online ismeretszerzés radikális változást hozott az évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül változatlan történelmi kutatásban. A több ezer ember tudásának és emlékeinek a felhasználása, vagy ahogy egyre gyakrabban nevezik, a kollektív intelligencia alkalmazása (crowdsourcing) teljesen átalakíthatja a poros levéltárakban görnyedő magányos történészről alkotott képet - fogalmazott Stephen Mihm történész a Boston Globe-ban.

Kollektív intelligencia segíti a történészeket

Még nem is olyan régen, ha egy történész, mondjuk a második világháborús Leyte-öbölbeli csatáról akart írni, egyszerű dolga volt. Fogta a táskáját, beült a levéltárba, és hónapokon át tanulmányozta a hivatalos hadi jelentéseket. Ma viszont már egészen más a helyzet: csak le kell ülni a számítógép elé, és rá kell keresni a csatában részt vevő hajók nem hivatalos honlapjaira.

Ezek az egykori legénység és leszármazottaik által szerkesztett oldalak szerteágazó és összefüggéstelen információkat - fényképeket, személyes visszaemlékezéseket, lemásolt hajónaplókat és miniatűr életrajzokat - tartalmaznak gyakorlatilag mindenkiről, aki a csatahajókon szolgált. Továbbá a még életben lévő legénység és azok rokonainak az elérhetősége is megtalálható rajtuk, ami jól jöhet a naplók, fényképek és levelek nyomon követéséhez.

Néhány tiszteletre méltó kutatóintézet már meg is kezdte e kollektív tudás szervezett kiaknázását. A Kongresszusi Könyvtár például egy olyan projektet indított a Flickr fényképmegosztó weboldalon, amely arra kéri a látogatókat, hogy azonosítsák és elemezzék a gyűjteményben található fotókat, a Nemzeti Levéltár pedig ugyanezt teszi a dokumentumaival. Egyre szaporodnak az olyan projektek, amelyekben a nagy jelentőségű eseményekhez - pl. szeptember 11-hez vagy a Katrina hurrikánhoz - kapcsolódó fényképekből és iratokból "nyers archívumot" hoznak létre.

"Ha egy történész az amerikai történelem egy bizonyos korszakával foglalkozik, csak néhány száz oldalt tud teleírni, és szinte elkerülhetetlen, hogy kimaradjon valami. A kollektív intelligenciát felhasználó projektek viszont sokkal több részletet és szempontot vesznek figyelembe, mint egyetlen tudományos munka" - véli Daniel Cohen, a George Mason Egyetem történelem és az új média kapcsolatával foglalkozó központjának igazgatója.

Eddig csupán néhány hivatásos történész alkalmazza a kollektív intelligenciát, amely az ismeretszerzés és rendszerezés még kidolgozatlan módja. Az információk online tárháza ennek ellenére figyelemre méltó változást jelent a történelmi anyagok kutatásában és rendszerezésében, valamint, ami talán még fontosabb, a múlt mélyebb és tágabb megértésében.

A kollektív intelligencia mindannyiunk által ismert megnyilvánulása a Wikipédia, amely több ezer önkéntes ingyenes írói és szerkesztői munkájára alapszik. Igen sok szócikk foglalkozik a történelemmel, és az együttműködés mértéke megdöbbentő: becslések szerint a Franklin Delano Roosevelttel foglalkozó részt négy év alatt 500 ember több, mint ezer kiegészítéssel látta el. Pedig a Wikipédia nem nyújt új ismereteket, sőt egyenesen tiltja az "eredeti kutatást", vagyis a szócikkek az adott témában már megjelent írások összefoglalását tartalmazzák.

Nem nehéz elképzelni, milyen lehetőségeket nyújt új történelmi információk szerzéséhez ez az együttműködő szellem, amelyet tavaly már egyre több weboldal igyekezett kihasználni. A legismertebb kísérlet a Kongresszusi Könyvtár fényképazonosító projektje volt. A könyvtár 12 milliós fényképállományának mintegy fele csak korlátozott mértékben kutatható, mivel azonosításuk nem teljes, ezért is fordultak a Flickr segítségével a közvéleményhez: több ezer fotó azonosításához kértek segítséget.

Helena Zinkham, a program vezetője, igencsak meglepődött, milyen gyorsan sikerült az eddig ismeretlen adatokat megszerezni. Lelkes amatőrök és gyűjtők egész hada jelentkezett: a katonai repülés rajongói, vagy a korai baseball ismerői. Az egyik gyűjtemény a 20. sz. elejének bokszolóit mutatta be, akikről eddig semmilyen hasznosítható információ nem állt rendelkezésre, talán csak egy családi név. "A beszélgetés végén már meg tudtuk különböztetni Matt Wellst Billy Wells tüzértől"- mondta Zinkham.

Az online segítségtől a hamisításokig

Nem sokkal később egy másik híres fényképgyűjtemény is felkerült az internetre. Az ausztráliai Powerhouse Museum szintén a Flickr segítségével töltötte fel a korai Ausztrália életét ábrázoló képeit. Több hasonló projekt is megcélozta a közvéleményt, hogy azonosítson néhány rejtélyesnek tűnő családi fotót. Az eredmény sokkal gazdagabb és bonyolultabb, mintha csupán egyetlen ember azonosítaná a képeket. Mindenki hozzáad egy kis darabot az információhoz: történeteket, linkeket, anekdotákat és véleményeket.

Vegyünk egy példát: az egyik második világháborús fénykép egy asszonyt ábrázol, ahogy összeszereli egy B-17-es Flying Fortress bombázó orrát. A beérkezett kommentárok rengeteg apró részletre hívták fel a figyelmet: a modellül szolgáló nő sminkjére, körömlakkjára, feltűnő jegygyűrűjére, felvételnél használt vakuk számára és a nő különös vörös sapkájára. Az észrevételek alapján nem csupán egy háborús időben dolgozó nő képe bontakozik ki előttünk, hanem a hátországi propaganda módszerei is.

Ez a figyelemre méltó lelkesedés nem csak a magánemberekre jellemző. Tavaly jött létre a Footnote.com nevű új társaság, amely a Nemzeti Levéltár gyűjteményének digitalizálását tűzte ki célul. Eddig 33 millió oldalnyi dokumentumot sikerült beszkennelni, amit év végére 50 millióra szeretnének emelni. A Footnote oldalain található az Interaktív vietnami fal nevű ingyenes projekt, ahol a látogatók egy bizonyos néven bejelentkezve visszaemlékezéseket, dokumentumokat, fényképeket vagy linkeket kapcsolhatnak a többi névhez. A szervezők reménye szerint ezzel a lehetőséggel egymással összekapcsolt archívumok jöhetnek létre. A Footnote a felhasználók saját dokumentumainak és fényképeinek a segítségével saját archívumot is létre akar hozni.

Már a történészek is felhasználják ezeket a módszereket. A szeptember 11-i események után például Roy Rosenzweig, a George Mason Egyetem professzora, létrehozott egy oldalt, ahová mindenki elküldheti a történtekkel kapcsolatos fotóit, videóit, dokumentumait és emlékeit. A Szeptember 11. Digitális Archívum olyan sikeres lett, hogy a Kongresszusi Könyvtár az első jelentős "digitális gyűjteménynek" tekinti. Daniel Cohen a Katrina hurrikánnal kapcsolatos emlékekre hozott létre online archívumot. Azt persze nehéz megmondani, hogyan is használhatják a történészek ezeket az oldalakat. Cohen szerint már az anyag mennyisége is igen fontos: a szeptember 11-éről szóló oldal mintegy negyedmillió fényképet halmozott fel, és ennek a mennyiségnek megvannak az előnyei. "A mennyiségből minőséget lehet csinálni."

Éber könyvtárosok és levéltárosok hiányában azonban nem csoda, ha sokan kételkednek a kollektív intelligencia felhasználásának megbízhatóságában. A 9/11-es archívumba küldött fényképek közül több digitálisan előállított hamisítvány volt, de Cohen hosszas viták után mégis benne hagyta őket a gyűjteményben. "Csak azért, mert digitális dologról van szó, még használnunk kell az eszünket. Egyébként a hagyományos archívumokban is vannak hazugságok, koholmányok és hamisítványok."

De mi a helyzet a kollektív intelligencia és a történelem értelmezése közötti kapcsolattal? Honnan tudjuk, hogy az emberek tudják, miről is beszélnek? Rosenzweig cikket írt erről a témáról, és megvizsgálta a Wikipédia szócikkeinek pontosságát. Az eredmény: a bejegyzések stílusa és nyelvtana hagy némi kívánnivalót maga után, de a tények gyakran ellenőrzöttek.

Helena Zinkham szerint a kollektív intelligencia szabályozza önmagát. "Néha az emberek rosszul azonosítanak egy fotót, de a többiek mérlegelik az azonosítást. A fényképek melletti kommentárok mellett ugyanis mindig ott áll, az illető mennyire biztos az állításaiban. Ez nem olyan, mint egy könyv, amely elfedheti a bizonytalanságot. Itt az emberek végigkövethetik a gondolatmenetet, és levonhatják a saját következtetéseiket."

Amikor a történelem kinyílik a közvélemény felé, gyakran kiderül, hogy az amatőrök sokkal több részletet tudnak egy bizonyos történelmi eseményről, mint a hivatásos történészek. Az amatőrök tehát jól jöhetnek egyes részletek tisztázásánál vagy bizonyos dokumentumok megszerzésénél. Cohen szerint a két tábor közötti együttműködés csak nőhet, mivel a történelmi anyagok mennyisége is egyre növekszik. A gyarmati Amerika történetéről még el lehet olvasni minden dokumentumot, ami fellelhető (bár rengeteg időbe kerül), de a modern kor információmennyiségének átrágása már nem ilyen egyszerű. "Egy ember képtelen rá, de száz vagy ezer már igen."

Cohen jónak tartja ugyan a történelmi szempontok sokféleségét, de szerinte mindig is szükség lesz történészekre, akik egységes egészbe foglalják a különböző szálakat. "Az emberek segítsége igen hasznos a kutatás bizonyos szakaszában, máskor viszont a történészek inkább egyedül szeretnének lenni a számítógépük előtt, hogy a saját szavaikkal fűzzék össze az eseményeket, és adjanak értelmet a múltnak."

A kérdéssel kapcsolatban további részleteket Stephen Mihm "A Nation of Counterfeiters" (Harvard, 2008) című könyvében olvashatunk.