Kiszámolták a román nemzeti egység árát

A Cotidianul című román napilap nemrég terjedelmes összeállítást közölt egy izgalmas kérdés kapcsán. A lap szerkesztői és elemzői - abból a hipotetikus helyzetből kiindulva, ha Bukarestben és Chisinauban politikai döntés születne az egyesülésről - azt a kérdést tették fel, hogy vajon mennyibe kerülne Romániának a Moldovai Köztársasággal való egyesülés?

Német minta alapján

A szerkesztõség elõrebocsátotta, hogy összeállításuk nem akar sem hazafiatlan, sem pedig revizionista lenni, és nem szándékoznak vele sem támogatni, sem pedig elutasítani Besszarábia és Románia egyesülését. A számítások alapján durván 30-35 milliárd euróra becsülték az egyesülés költségeit az elsõ öt évben. A szerzők a német példából indultak ki, azaz a két német állam 1990-es egyesülését, illetve annak az első öt évben jelentkező költségeit vették alapul, amelyek 375-425 milliárd euró között mozogtak. Románia és Moldova egyesülésének árát négy kategóriába csoportosították.

A költségek első csoportjába a közös határ felszámolása tartozna, illetve az új, immár európai uniós határ kiépítése keleten, a monetáris unió (amely során a moldovai lejt a román lej váltaná fel), a romániai adminisztráció bevezetése, a moldovai pénzügyi, közigazgatási rendszer helyettesítése a romániaival, valamint Moldova külső adósságának átvállalása. Mindez közel 840 millió euróra rúgna.

Közös kasszából fizetnék

A második kategóriában a költségvetés harmonizálása szerepel: ha Moldova átvenné a román újraelosztási rendszert, azaz ugyanannyi pénzben részesülnének a moldovai közszférában dolgozók és az ottani közintézmények (az oktatástól az egészségügyön és a közigazgatási intézményeken át az igazságszolgáltatásig és a rendőrségig), az mintegy 18 milliárd euróval terhelné meg Romániát.

További közel 12 milliárd euróba kerülne Besszarábia felzárkóztatása Románia legszegényebb térségeihez, végül több mint 4,5 milliárd euróra rúgnának az egyéb szükséges változtatások Moldovában (pl. a vasúthálózat átalakítása - széles nyomtávúról keskeny nyomtávúvá, új hidak, utak, elektromos erőművek építése stb.)

A Cotidianul több közgazdászt és politikust is megszólított a témával kapcsolatban. Egy nemzeti-liberális párti volt miniszter szerint az egyesülés minimális költsége 20 milliárd euró lenne, de jóval többe kerülne Moldova gazdasági "felemelése". Ezért azt Románia az elkövetkező tíz évben nem engedhetné meg magának, és helyette az európai integrációra kell koncentrálnia. A jelenlegi román pénzügyminiszter, a nemzeti-liberális párti Sebastian Vladescu ugyan örvendetesnek nevezte, hogy még vannak Romániában olyanok, akik számára nem közömbös Moldova és Románia egyesülésének ügye, de ő is leszögezte, hogy ennek a költségeit Románia jelenleg nem engedhetné meg magának. A politikus egy olyan családdal szemléltette elutasító véleményét, amely két gyerekkel még jól boldogul, ám további három gyerek vállalásával már komoly anyagi gondokba kerülne.

Egy szociáldemokrata párti egykori miniszter is inkább a lehetséges nehézségeket és Románia szegénységét emelte ki, de kitért a románok és a besszarábiaiak közötti mentalitásbeli különbségekre is. Hasonlóan vélekedett egy másik, konzervatív párti politikus is, aki szerint nem is annyira az összeg az elsődleges, hanem a kérdés politikai háttere. Ugyanis nem elegendő, ha Románia akarja az egyesülést, azt a Pruton túliaknak is akarniuk kellene. A megfelelő politikai akarattal viszont sok minden megoldható.

Egy szociáldemokrata párti volt pénzügyminiszter is hasonló nehézségeket fogalmazott meg - nemcsak a moldovai politikai elit vélhető ellenállására utalt, hanem arra is, hogy miközben Románia az EU felé közeledik, Moldova még Oroszország befolyása alatt áll. A politikus úgy látta, hogy a gazdasági erő ugyan meglenne, de lehet, hogy a két ország közötti gazdasági különbségek az egyesülést követően is megmaradnának, csakúgy, mint ahogy még mindig két Németországról beszélhetünk.

Kölcsönös előnyök és hátrányok

A megkérdezettek egy része ugyanakkor úgy vélte, hogy esetleges európai uniós támogatásokkal csökkenhetne a Cotidianul által becsült összeg, egy moldovai közgazdász pedig csupán 12 milliárd euróra taksálta a költségeket. Többen az egyesülés lehetséges pozitívumaira is rámutattak, azaz hogy Moldova is jobban vonzaná a külföldi tőkét, és hogy nem szabad megfeledkezni az ország gazdasági potenciáljáról sem. Az egyesülés pedig mindenképpen egy erősebb Romániát és nagyobb piacot eredményezne.

Mások nagyobb lelkesedéssel nyilatkoztak az elképzelt egyesülésről - egy parasztpárti parlamenti képviselő szerint a kiszámított összeg túl kicsi ahhoz képest, mekkora értékkel bírna egy ilyen történelmi tett Románia és Európa számára. Egy nagy-románia párti politikus úgy vélekedett, hogy egy ilyen célra semmilyen összeg sem túl nagy, és hogy a Pruton túli románok és a `román lélek értékeit` is számításba kell venni.

Moldova nemzetiségi összetétele

A szerkesztők a vélemények ismertetése mellett kiemelték az egyesülés néhány lehetséges kockázatát is. Számításba kellene venni a szervezett bűnözés megnövekedését, az infláció megugrását, a belső migráció megélénkülését (Románia gazdagabb területei felé), Transznisztria megoldatlan problémáját, valamint az oroszajkú lakosság integrációjának lehetséges kudarcát (ami a balti államokban is komoly problémaként jelentkezik).

Azonban az előnyökről sem feledkeztek meg: Moldova mezőgazdasági termeléséről, az Oroszország és Ukrajna felé irányuló kereskedelem bővüléséről, valamint az "új román tartományokba" érkező befektetések lehetséges növekedéséről. Transznisztria ugyanakkor egyszerre jelenik meg pozitívumként és negatívumként: szakadár kormányzata, az orosz katonai jelenlét és a jelentős orosz és ukrán népesség (a helyi lakosság közel 60%-a) nem könnyítené meg az egyesülést, ám gazdaságilag mindenképpen előnyös lenne integrálása, hiszen az elemzők szerint a szovjet időszak örökségeként épp erről a problémás területsávról származik Moldova GDP-jének 40%-a.

Ám a transznisztriai problémához vagy az anyagi áldozatokhoz képest pillanatnyilag jóval nagyobb és leküzdhetetlenebbnek tűnik egy kevésbé kézzelfogható, de mégis valóságos akadály - mégpedig a moldovaiak jó részének idegenkedése a román nemzeti egységtől. Ez nemrég - 1991 óta a sokadik alkalommal - látványosan is megnyilvánult: miután Traian Basescu román elnök úgy fogalmazott, hogy Moldova Románián keresztül csatlakozhatna az Európai Unióhoz, Vladimir Voronin moldovai elnök kijelentette, hogy Besszarábia sosem fog egyesülni Romániával.

Zaklatott történelmi örökséggel

Moldova és Románia ellentmondásokkal teli viszonya a két ország meglehetősen összetett történelmében gyökerezik. A középkori Moldvai Fejedelemség még a XIV. század második felében alakult meg a Kárpátok keleti előterében, majd a magyar királyok befolyása alól önállósulva keleti irányban terjeszkedett. A XV. századra a moldvai uralkodók egészen a Dnyeszterig és a Fekete-tengerig terjesztették ki fennhatóságukat, és sokáig sikeresen egyensúlyoztak a magyar, lengyel, majd török hatalmi törekvések között.

Noha Moldva a XVI. századra a Török Birodalom vazallusává vált, és elveszítette tengerparti területeit, évszázadokon át ellenőrizte a Keleti-Kárpátok és a Dnyeszter közötti régiót. A XVIII. század vége felé a török fenyegetést a szorosok felé irányuló orosz terjeszkedés váltotta fel, igaz, az első komolyabb területi veszteség osztrák részről érte a fejedelemséget: az 1768-1774-es orosz-török háborút követően 1775-ben kénytelen volt átengedni a Habsburgoknak Felső-Moldvát, a későbbi Bukovinát.

Néhány évtizedre rá még súlyosabb csonkítás következett - az 1812-es - egy újabb orosz-török háborút lezáró - bukaresti békével az Orosz Birodalom megszerezte Moldva keleti felét, a Prut és a Dnyeszter közötti területet. Ennek az eseménynek a következményei máig meghatározzák a térség viszonyait. A tartomány - a kezdeti időszak önkormányzatának felszámolása után - egyre inkább integrálódott Oroszországba, az asszimiláció főképp az elit szintjén éreztette hatását. A városokban többségbe kerültek az oroszok (és a zsidók), a XIX. század végére Besszarábia lakosságának csak kevesebb, mint a fele volt román nemzetiségű. Ennél döntőbb volt azonban az identitásbeli különbségek növekedése.

A román hadsereg átkel a Pruton, hogy felszabadítsa Besszarábiát, 1941

Miközben a két dunai fejedelemségben és Erdélyben a XIX. század folyamán kialakult a modern román nemzettudat, a Pruton túli Moldvában erre nem került sor, ott megmaradt a moldvaiak hagyományos, regionális identitása. Noha 1918-ban Chisinauba bevonultak a román csapatok, és a tartomány az első világháborút követően létrejövő Nagy-Románia részévé vált, Bukarest centralizáló törekvései szembekerültek a moldvaiak autonómia-igényeivel. A kérdést bonyolította, hogy a Szovjetunió nem mondott le Besszarábiáról, a húszas években a Dnyeszter bal partján megalakították a részben románok-moldávok lakta Moldáviai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot Chisinau-val, mint "ideiglenesen megszállt fővárossal".

Érdekes spekuláció vagy valós alternatíva

A Molotov-Ribbentrop paktum alapján a Szovjetunió 1940 nyarán megszállta a területet (Bukovina északi felével együtt), ám azt a németek keleti hadjáratához csatlakozó románok hamarosan - igaz csak néhány évre - visszafoglalták. A második világháborút követően helyreállították a szovjet fennhatóságot, de Moldova határai módosultak - Észak-Bukovinát és a déli, tengerparti területeket Ukrajnához csatolták, miközben a Szovjet Szocialista Köztársaságként újjáalakított Moldovát kiegészítették a Dnyeszteren túli területsávval.

A szovjet időszakban tovább nőtt a távolság a románok és a moldovaiak között. A cirill betűs írásmód használata, a nyelvi különbségek és a moldovai helyi sajátosságok kihangsúlyozása, valamint a történelem célzatos oktatása következtében folytatódott a XIX. században megkezdődött szétfejlődés. Ezt erőteljesen támogatták felülről - a moldáv nemzet és a moldáv nyelv fogalmának erőltetésével. Így - noha a Szovjetunió felbomlásával Moldovában is megerősödtek a Romániával való egyesülés hívei (bevezették a latin ábécét és a román nemzeti színeket is, kiegészítve Moldva hagyományos jelképével, a bölényfejjel), a román-moldovai egyesülés mégsem következett be. Moldova ehelyett 1991-ben a Független Államok Közösségéhez csatlakozott, az ország függetlenségét pedig egy 1994-es népszavazás is megerősítette.

A moldáv nemzettudat alakulása továbbra is zajlik, elkészült egy moldáv-román szótár is, és nemrég az iskolákban is ún. "integrált történelemmel" helyettesítették az eddig "a románok történeteként" oktatott történelmet. Romániával - többek közt az eltérő nemzetkoncepciók miatt is - meglehetősen kiegyensúlyozatlan az ország viszonya, a moldovai politikai elit gyakran expanzionizmussal vádolja Romániát. Moldova ugyanakkor 1990 óta válságövezetnek számít a szakadár Dnyesztermenti Köztársaság (Transznisztria), illetve a türk eredetű, keresztény vallású gagauzok nemzeti törekvései miatt. Ám míg Gagauzia kérdését sikerült rendezni - autonómia megadásával - a Moszkva és Kijev támogatását is élvező Transznisztria kérdése továbbra is nyitott maradt.

Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a Cotidianul szerzőinek összeállítása csak egy érdekes spekuláció marad, és a román nemzeti egység híveinek továbbra is türelmesnek kell lenniük, amíg Moldova is csatlakozik az Európai Unióhoz.

Zahorán Csaba - Terra Recognita Alapítvány