18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
Szent Bernadett (1844-1879), Franciaország
Az 1844-ben, Lourdes-ban született Bernadette Soubirous egy molnár lánya volt, aki egész élete folyamán arról számolt be, hogy csaknem naponta megjelent előtte Szűz Mária. Egy alkalommal egy látomása egy forráshoz vezette, amelyet gyógyító hatásúnak tartottak a helyiek, és azóta is hallani körülötte csodás gyógyulásokról. Víziói hatására Bernadette 22 évesen szerzetesnőnek állt a szomszédos városban, Nevers-ben. 1879-ben, 35 évesen halt meg tuberkulózisban, a kanonizálási folyamat során 1909-ben kiásták holttestét, és romolhatatlannak találták. 1919-ben ismét exhumálták, az orvosok szerint a test mumifikálódott.
1925-ben harmadszor és utoljára is exhumálták, két bordáját kivették, és Rómába küldték. A francia kanonizálási szokásoknak megfelelően lenyomatot vettek arcáról és kezeiről, ezekből viaszöntvényt készítettek, és eme öntvényeket helyezték valódi arca és kezei fölé. 1925 augusztusában boldoggá avatták, 1933-ban pedig szentté. Teste 1925 óta a Saint-Gilgard kolostor templomában nyugszik, üvegkoporsóban. Magyarországon hamar komoly kultusza alakult ki.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Tudta-e, hogy...?
- 10 tény Kolumbusz Kristófról
- 10 tény a fogyókúra történetéből
- 10 tény az Árpád-házi királylányokról
- 10 tény Vlad Țepeșről
- 10 tény a kerékpározás történetéből
- 10 balsikerű kivégzés a történelemből
- 10 érdekesség a vörös haj történetéről
- 10 érdekesség a középkori udvari bolondokról
- 10 érdekesség a vasút történetéből
- A hidegháború győztese és a Republikánus Párt megújítója, Ronald Reagan tegnap
- Szimbolikus jelentőségük miatt is a vikingek célpontjaivá váltak Anglia kolostorai tegnap
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával tegnap
- Ma is a skót felvilágosodás atyjának „láthatatlan kezén” vitatkoznak a közgazdászok tegnap
- A mai vombatokra hasonlított a valaha élt legnagyobb erszényes állatfaj tegnap
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire tegnap
- Három Duna-híd és maga az Országház is Budapest első polgármestere alatt épült meg tegnap
- Vértanú miniszterelnökünk órája is felbukkant a BÁV egyik árverésén tegnap