18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
Szent Bernadett (1844-1879), Franciaország
Az 1844-ben, Lourdes-ban született Bernadette Soubirous egy molnár lánya volt, aki egész élete folyamán arról számolt be, hogy csaknem naponta megjelent előtte Szűz Mária. Egy alkalommal egy látomása egy forráshoz vezette, amelyet gyógyító hatásúnak tartottak a helyiek, és azóta is hallani körülötte csodás gyógyulásokról. Víziói hatására Bernadette 22 évesen szerzetesnőnek állt a szomszédos városban, Nevers-ben. 1879-ben, 35 évesen halt meg tuberkulózisban, a kanonizálási folyamat során 1909-ben kiásták holttestét, és romolhatatlannak találták. 1919-ben ismét exhumálták, az orvosok szerint a test mumifikálódott.
1925-ben harmadszor és utoljára is exhumálták, két bordáját kivették, és Rómába küldték. A francia kanonizálási szokásoknak megfelelően lenyomatot vettek arcáról és kezeiről, ezekből viaszöntvényt készítettek, és eme öntvényeket helyezték valódi arca és kezei fölé. 1925 augusztusában boldoggá avatták, 1933-ban pedig szentté. Teste 1925 óta a Saint-Gilgard kolostor templomában nyugszik, üvegkoporsóban. Magyarországon hamar komoly kultusza alakult ki.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Nagy-Britannia
- Esélytelenül is megpróbálták feltartóztatni a japán inváziót Hongkong védői
- Beteljesült a Led Zeppelin dobosának gyerekkorában adott jóslat
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya
- 75 éves a minden díjat bezsebelő Jeremy Irons
- A háború utáni fájdalmas világ ábrázolásával érdemelte ki a Nobel-díjat William Golding
- Kolozsvártól Hollywoodig vezetett Korda Sándor világhódító útja
- Traktorok alapján fejlesztették ki a britek az első harckocsit
- Egy parlamenti képviselő életét követelte az első városok közötti vasútvonal megnyitása
- A régészet világából is sokat merített az egyik legnépszerűbb krimiíró, Agatha Christie
- Teljes egészében megújul a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legszebb nemesi lakhelye 16:08
- Különös, embertelen szokások tartották egyben az azték társadalmat 14:27
- Ötven éve él a fizika bűvöletében legújabb Nobel-díjasunk, Krausz Ferenc 13:19
- Az erdélyi kopó került a Nemzeti Bank új emlékérmére az állatok világnapja alkalmából 11:21
- Hiába a CIA figyelmeztetése, megelőzte a Szovjetunió a botladozó USA-t az űrversenyben 09:50
- Nem tudott szabadulni a drogtól és az alkoholtól Janis Joplin 09:05
- Tékozló fiúból keresztes lovag, majd a szegénység hirdetője lett Assisi Szent Ferenc tegnap
- Bruegel, de vajon melyik? tegnap