10 érdekesség a fogászat múltjáról
2021. március 31. 13:26 Múlt-kor
Korábban
1. A világ első fogorvosa, akinek az utókor ismeri a nevét, a Kr. e. 27. században, Dzsószer fáraó uralkodása idején tevékenykedő Hesi-Re volt.
2. A világ ma ismert első, Kr. e. 2500 körül készített műfogsorára Mexikó területén bukkantak rá a régészek. A fogsorban a lekopott és elromlott fogakat párducfogakkal helyettesítették.
3. Az ókorban széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a fogak a bennük rejtőző férgek miatt fájnak, amelyeket többek között békanyállal és szegekkel próbálták eltávolítani.
4. A világon elsőként az etruszkok végeztek komoly fogászati tevékenységet. Fogaikat aranypánttal vagy huzallal fogták, és az első hidak is az itáliai népcsoporthoz köthetők.
5. A fogorvosok, fogbetegek és fogfájósok védőszentjét, Szent Apollóniát a Kr. u. 3. században, egy alexandriai keresztényellenes lázadás során a legenda szerint olyan erősen megütötték, hogy minden fogát elveszítette.
6. Japánban a 16. századtól egészen a 19. század végéig elterjedt volt a fa műfogsor viselése. Az első, amelyet ismerünk, egy buddhista apáca fa műfogsora, 1538-ból származik.
7. A foghúzás a középkorban elsősorban a borbélyok feladata volt, akik gyakran vásárokon felállított pódiumon végeztek – a sterilitás hiánya miatt rendkívül veszélyes – fogászati beavatkozásokat.
8. A modern fogászat atyjának a XIV. Lajos uralkodása idején született Pierre Fauchard-t tartják, aki már fogtöméssel és a gyökérkezelés egy korai formájával is próbálkozott.
9. A 17-18. századi kezdetleges fogorvosi műszereket a rokkához és varrógéphez hasonlóan lábbal hajtották.
10. George Washington 1793-ban, második elnöki ciklusa kezdetén mondta el az amerikai történelem legrövidebb, 135 szóból álló beiktatási beszédét, amely elsősorban az elnök rendkívül fájdalmas módon rögzített műfogsora miatt sikerült ennyire rövidre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.