Ülő holtak és lefejezett karvalyok – mit tudunk a viking-kor előtti vikingekről?
2016. április 1. 17:59
Az ún. viking kor kezdetét a közmegegyezés szerint 793. június 8-ához, az észak-angliai Lindisfarne kolostorának kifosztásához és felgyújtásához szokás kötni. Arról, hogy mi történt ezen időpont előtt, két, Észtország legnagyobb szigetén, Saaremaán felfedezett hajóroncs segítségével szerezhetünk bővebb információkat.
Korábban
Vezetékfektetésből régészeti szenzáció
2008-ban az Észtország legnagyobb szigetén, Saaremaán található Salme nevű faluban elektromos vezetéket fektető munkások még alig kezdték el a földet ásni, amikor ősi tárgyakban és csontokban akadt meg a szerszámuk. Azonnal leálltak a munkával, és szakértőket hívtak a helyszínre. Az ásatások rögtön megkezdődtek, és mire a feltárás 2012-re befejeződött, már nyilvánvalóvá vált: a munkások különleges lelőhelyre bukkantak. A régészek harminc méteren belül két, 8. század közepére datálható viking hajós temetkezést tártak fel.
A nagyobbik hajó az első ismert viking vitorlás, amelyet a Balti-tengernél találtak. Mindkét hajó több évtizeddel, közel 100 évvel idősebb, mint a neves, 1903-ban felfedezett osebergi hajó. Szintén mindkét vitorlásról elmondható, hogy több, csatában elhunyt harcos végső nyughelyeként szolgált. Az elhunytak mellé temették használati tárgyaikat – fegyvereiket, késeiket, fésűiket, játékaikat. Mint kiderült, egyik Salmén talált tárgy sem a temetkezés helyszínének közeléből származik: a Balti-tenger mentén húzódó skandináv települések lakóihoz köthető ötvösmunkáról árulkodnak, vagyis megállapítható, hogy a férfiak nem az ásatási helyszín, azaz végső nyughelyük közelében éltek.
A kutatók (pontosabban a munkások) elsőként a kisebb, Salme 1 névre keresztelt hajóra bukkantak rá. A Tallini Egyetem Jüri Peets által vezetett kutatócsoportja kezdetben hajlított kardok, hajószegecsek, és két agancsból készült kocka maradványaira is rábukkant. Ahogy a régészek tovább kutattak a földben, fegyvereket, valamint emberi és állati csontokat is találtak. Többek között 75 darab, bálna- vagy szarvasmarhacsontból készült (köztük öt díszített) játék darabjaira is rábukkantak.
Már a fegyverek kialakítása is arra utalt, hogy a sír keletkezése az ún. Vendel-korra tehető (i. sz. 600-600), és a feltételezést az emberi csontmaradványok szénizotópos vizsgálata is megerősítette: a sír 750 körülre datálható. A régészeknek a hajó rekonstrukciója során nem volt könnyű dolga, mivel a tatot a kábelezési munkák során gyakorlatilag kettévágták, a fa hajótest pedig szinte teljesen elrohadt, ennek ellenére megállapították, hogy egy körülbelül 11,5 méter hosszú, 2 méteres maximális szélességű hajóról van szó, amelynek mérete és alapján a kutatók arra következtetnek, hogy 12 evezővel rendelkezhetett. A hajószegecsek méretéből pedig megállapítható, hogy a hajó viszonylag vékony deszkákból készült, ebből következően pedig könnyű volt irányítani, vagyis majdnem bizonyosan egy katonai vitorlásról van szó.
A hajón hét nagy termetű férfi maradványait találták meg. Hárman közülük haláluk idején már elmúltak 30 évesek, a többiek 30 év alattiak voltak. A csonttani és fogszakértői vizsgálatok azt mutatják, hogy mindannyian jó egészségnek örvendtek – mindössze egyikük szenvedett fogszuvasodástól. A hajóorr északkeleti irányba néz, az emberi maradványok többségét pedig a hajó közepén és a tatjában találták meg. A pontos pozíciójukat a kutatók nem tudták megállapítani, a bizonyítékokból azonban arra következtetnek, hogy ülő helyzetben temették el őket. Az állati csontokon mészáros munka nyomait találták meg a régészek. Talán egy halotti toron fogyasztották el húsukat, de az is lehet, hogy a legénység vitte magával az állatokat élelemként. Érdekesség, hogy lefejezett karvalyok és héják csontjait is megtalálták a helyszínen. A ragadozó madarakat feltehetően a legénység tagjai fogyaszthatták el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.