Tíz szívszorító naplóbejegyzés a 2. világháborúból
2015. július 30. 08:18
Korábban
A sztálingrádi pokol krónikása
„A századparancsnok azt mondja, az orosz csapatok teljesen összeroppantak, és már nem tudják tovább tartani magukat. Nem lesz nehéz elérni a Volgát és elfoglalni Sztálingrádot. A Führer tudja, hogy mi az oroszok gyenge pontja. Már nincs messze a győzelem” - írta Wilhelm Hoffman, a német 6. hadsereg 94. gyalogoshadosztályának katonája 1942. július 29-én naplójába.
A második világháború legvéresebb csatáit a keleti fronton vívták. Egy statisztika szerint amíg a nyugati hadszíntéren egy német katona vesztette életét, addig ugyanannyi idő alatt a keleti fronton kilenc. A legkegyetlenebb csatát hozó ütközetek közül is kiemelkedik azonban az öt hónapon át tartó sztálingrádi vérfürdő, amelyben végül a szovjetek kerekedtek felül a németeken.
A naplót vezető német katona, Wilhelm Hoffman a csata előtt még hatalmas önbizalommal tekintett az előtte álló ütközetre, öt hónappal később, 1942. december 26-án azonban már a következőről számolt be: „A lovakat már megettük. Szeretnék megenni egy macskát; azt mondják, annak is finom a húsa. Az élelem után kutató katonák úgy néznek ki, mintha halottak vagy holdkórosok lennének. Már nem húzódnak fedezékbe az orosz lövedékek elől. Nincs elég erejük ahhoz, hogy sétáljanak, elfussanak, vagy elbújjanak.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap