Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
2024. május 17. 09:05 Múlt-kor
„Dzsingisz nem volt megátalkodott fickó, csak rossz volt a sajtója” – adta meg néhány évvel ezelőtt félig tréfásan Dzsingisz kán negatív megítélésének modern magyarázatát – akkor még miniszterelnökként – Cahiagín Elbegdordzs, a Mongol Köztársaság későbbi elnöke. A mongolok államalapító hadvezérként, nemzetük atyjaként tekintenek a nagy elődre, és közterületek egész sora mellett többek között bankot, cukrászdát, cigarettát, sört és vodkát is neveztek el róla. Nem minden nép körében örvend azonban ekkora népszerűségnek a történelem valaha volt egyik legnagyobb birodalmának megalapítója. Az oroszok, az irániak (és számos más muszlim ország lakói), valamint az európaiak többsége számára Dzsingisz kán neve gyakorlatilag egyet jelent a kegyetlen, vérszomjas, barbár hódítóéval.
Korábban
A megmentő színre lép
A 12. században a közép-ázsiai sztyeppe a mindennapi betevőt pásztorkodással és vadászattal megszerző, nomád életmódot folytató törzsek lakhelye volt.
A pusztai népek folyamatos küzdelmet folytattak a természeti elemekkel: a viharos szél mindennapos jelenségnek számított, gyakoriak voltak a vízözönszerű esőzések, a nyári forróság szinte elviselhetetlen volt, télen pedig sokszor akár -40 fokig is lehűlt a levegő.
A vad, kietlen környezetben csak azok maradhattak életben, akik kellően rátermettek voltak. A sztyeppe törzsei szárazságok idején gyakran portyáztak a szomszédos, letelepedett népek területén, de az egymás közötti, megélhetésért folyó harcok is mindennaposnak számítottak.
Dzsingisz koronázásának európai elképzelése a Fleur des Histoires de la Terre d'Orient című 14. századi kéziratban
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Ebben a kegyetlen világban született meg 1162-ben a mai Mongólia fővárosától, Ulánbátortól 200 kilométerre északkeletre, az Onon folyó partja mentén az a kisfiú, aki megváltoztatta a puszta törzseinek történelmét.
A gyermeket egy apja (Jiszügej, a mongol bordzsigin nemzetség feje) által foglyul ejtett tatár törzsfőnök után nevezték el Temüdzsinnek, mivel hittek benne, hogy a legyőzött ereje a kisfiúra száll. A név jelentését egyébiránt homály fedi, annyi azonban bizonyos, hogy a „vas” szóra vezethető vissza.
A legenda szerint a gyermek születésekor jobb öklén egy – erőt és hatalmat jelképező – alvadt vérrög volt. A kisfiúról úgy tartották, „az Ég rendeléséből született”, és feladata, hogy bátor vezérként ismét naggyá tegye a mongol népet.
Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a talpraesett Temüdzsin alkalmas a szerepre; egyedül a vérszomjas mongol kutyáktól félt. Hamarosan azonban sötét korszak köszöntött be a gyermek életében.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei (angol alkotmányos monarchia, az Egyesült Államok létrejötte és alkotmánya)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/777.jpg)
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)