Szörnyű tragédia követte a várva várt boldogságot Erdélyi János életében

2021. május 13. 13:41 Sziklay Cs. Mónika

Korábban

„Nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár” – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni viharos szerelme
Egyszerre volt sikeres gazda és a költészet mestere a „niklai remete”, Berzsenyi Dániel
A korabeli nemesség egy része valóságos „merényletet” látott Fazekas Mihály Ludas Matyijában

Mosolygó Kossuthok

Novemberben Nelli végül felbontotta „szív-vérzésig menő” jegyességét Pap Dániellel, Erdélyi pedig ekkor bátran kérte meg kezét. A decemberi sorok már a beteljesült szerelem tanúságtételei:

„Huszonnégy hónapos ismertség után elvégre, közel juték kegyedhöz, hogy távol legyek mindentől, kegyeden kívül. […] Bizony, bizony, édes szépem, nagy indulat köt engem kegyedhöz, bizony nem adnám érzésimet keblembül oda, mert tele van velük az egész szív, mert nekem a föld többet nem adhat, nem is kívánok, az életben. […] Nem kell nekem, van már nékem / Adott isten, a mit kértem. Hűen és imádattal: E. János.”

Bemutatta számára várbéli, Úri utca (korábban Herrengasse) 48. szám alatti legénylakását is. Utolsó levelében az alábbiakat írta: „Kedves Nelkám! Éppen mikor bevégzém tegnap előbbi levelemet, kapám a kegyedét, mint szoktam, örömérzettel. A leányt láttam szólani benne, kit én szeretek régen, de csak nemrégen szabad szeretnem. […] Isten óvjon engem, minden gonosztól; de szerelme nélkül világ csapodárjává lettem volna; így, mikor ő igent mond, teljesen újjá születtem, s örülök az életnek, mint a gyermek, kinek szíve egyik kamrácskájában játék, másikban kegyes érzelmek lakoznak. Van, úgy hiszem, ki Jánoska boldogságát irigyli, ki is ne irigyelné azét, kinek kegyed örül; Jánoska pedig nem irigyli senkiét, mert szerettetik. – Tudom, hogy mosolyganak most magokban Kossuthok, részint kegyeden, részint rajtam, hogy együtt nem lehetünk. […] És Kossuthékkal eszembe jő sok minden. Eszembe a vasárnapi és mindennapi megkülönböztetés, s mosolygóra vonul ajkam meggondolván: mint lettem én mindennapivá, s mint nem vágyom többé a vasárnapiságot.”

Eljegyzésükre 1841. január 23-án került sor – jogi stúdiumai végeztével, március 16-án Erdélyi letette az ügyvédi vizsgáját –, majd március 24-én a pesti Evangélikus Egyházkerület Deák téri templomában házasságot kötöttek egymással. Székács József püspök eskette őket, násznagyuk Kossuth Lajos, egyik tanújuk Fáy András volt.

A friss házasok a Czukor utca (Zöldfa utcza) 496. számú házban polgári otthont rendeztek be maguknak, a nyári hónapokat pedig Heinrich Nepomuk János kapitány „Zur Schöpfung” (az „Alkotáshoz”, avagy a „Teremtéshez” – Haydn oratóriumának címére utalva) elnevezésű városmajori nyaralójában töltötték – e házról kapta a nevét a mai Alkotás utca.

Szeretetteljes, kiegyensúlyozott időszak volt ez a házaspár számára, nyugodt és boldog életet éltek. Erdélyi vallomása alapján „az én Nellim nem a mindennapi nők sorába tartozik.” „Frau Biedermeier” – ahogyan az ifjú feleséget joggal nevezhették volna – a művészetek és az irodalom területén is tehetséges fiatalasszony volt. Szépen rajzolt, zenélt, francia, illetve német nyelvű verseket olvasott és másolt, érdekelte a politika is.

A történelmi emlékezet egy anekdotát is őriz bátorságáról: a budai hegyekben tett sétája során egy súlyosan sérült férfira talált. Rendhagyó módon – hiszen ez a korszak attitűdjében szokatlannak mutatkozott – a fiatalasszony nem rettent meg a helyzettől. Azonmód segítséget hívott, mellyel az elkeseredettségében öngyilkosságra készülő költő, Tóth Lőrinc életét mentette meg.

előző oldal következő oldal 3 / 4