Szándékos kegyetlenséggel neveltek engedelmes katonákat a spártai gyermekekből
2020. szeptember 10. 18:32 Múlt-kor
Korábban
Valóban jobb harcosok voltak a spártaiak?
Szigorú értelemben véve az agogé nem tartalmazta magát a katonai képzést, amely ténylegesen csak felnőttkorban vette kezdetét. Valódi fókusza az volt, hogy engedelmes polgárokat faragjon az ifjakból, akik képesek mindenüket feláldozni Spártáért.
Más görög városállamokhoz képest Hodkinson szerint Spárta „kivételes volt társadalmi-politikai stabilitását tekintve. Ennek oka legalább részben az volt, hogy a fiúk neveltetése olyan viselkedésmintákat szilárdított meg, amelyek a harmóniát és az együttműködést segítették elő.”
A spártai neveltetés által a testnevelésre nevezett nagyfokú hangsúly azonban valóban segítette is a spártai harcosokat a csatatéren. „Keményebbé, erősebbé tette őket, jobban bírták a nagy, nehéz fa pajzsot a tűző nyári nap alatt, jobban tudtak lökni és tolni, jobb állóképességük volt” – mondta Cartledge.
A spártai katonai sikerek valódi titka azonban nem a fizikai erő és állóképesség, vagy a fájdalomra és szenvedésre való immunitás volt, sokkal inkább a nagyobb fokú szervezettség. A spártai katonák folyamatosan gyakorlatoztak, hogy taktikáikat tökéletesen tudják kivitelezni. „Valószínűleg a taktikai manőverekben való gyakorlottságuk adta igazán a spártai katonák fölényét a harctéren” – írta J.F. Lazenby A spártai hadsereg című könyvében.
„Xenophón szerint a spártai hadsereg olyan hadmozdulatokra volt képes, amilyenekre mások nem, a képzésüknek köszönhetően” – mondta Cartledge.
Plutarkhosz szerint a spártaiak a rendszeres katonai gyakorlatozás a felnőttek egész élete során folytatódott. „Egyikőjük sem élhetett úgy, ahogyan akart, csak a városban, mint egy hadi táborban, mindig napirend szerint” – írta. Cartledge szerint a spártai férfiak csak 60 éves korukban hagyhatták el a sereget – feltéve, hogy megérték e kort.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Titanic
- Páratlan részletességgel vált elemezhetővé a Titanic roncsa
- 350 ezer fontért kelhet el egy Titanic-túlélő mentőmellénye
- Először válnak kutathatóvá a Titanic eredeti tervrajzai
- 10 tény, amit biztosan nem tudtál a Titanicról
- Nyugalomban várja végzetét az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic roncsa
- Halaszhatatlan üzleti tárgyalás miatt nem szállt fel a Titanicra a drótnélküli távíró feltalálója, Guglielmo Marconi
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- Új kötet mutatja be az Egyesült Államok egyetlen sikeres fegyveres hazai puccsát 14:28
- Életerős lovakat áldoztak fel temetéseiken a szkíták 13:13
- Elszenesedett faanyagok vizsgálatával datáltak egy mükénéi palotát 12:01
- Máig vitatott Martin Guerre 16. századi személyiséglopási pere 11:14
- Három amerikai kém, egy hamis invázió: így mentette meg a D-napot a Sparrow-hadművelet 10:12
- Podcastben beszélgettek a mohácsi csata mítoszairól 09:07
- A Homo sapiens megjelenése előtti faépítményt fedeztek fel Zambiában 08:33
- Útmutató segíti az ukrán kulturális örökség újraértelmezését 07:48

















