Praktikus ajándékok középkori újszülötteknek (és szüleiknek)

Mint azzal szinte minden szülő egyetért, a csecsemőgondozáshoz rengeteg felszerelésre van szükség. A középkorban a bölcsőn kívül is számos olyan tartozéka volt a gyermeknevelésnek, amely a mai szülőknek is ismerős lenne.

Kanalak, különösen ezüstből

Egészen a közelmúltig a kisdedek etetéséhez való kanalak népszerű és nagy becsben tartott ajándéknak számítottak. Régebben gyakran készültek ezüstből, és a megajándékozott újszülött nevét vagy születése dátumát gravírozták beléjük.

Népszerűségük a középkorban is nagy volt: az ezüsttárgyak gyakran nemzedékről nemzedékre szálltak, a végrendeletek és más dokumentumok rendszeres szereplői. Egyszerre voltak a vagyon fitogtatásának és – szükség esetén – gyors pénzzé tételének eszközei.

A régészeti nyomok arra engednek következtetni, hogy az újszülöttet nevelő szülők gyakran kaptak ajándékba kanalakat, különösen a gondoskodó keresztszülőktől. A középkorból fennmaradt példányokon rendszerint felfedezhetők kereszt-, illetve halmotívumok, de legalább egy példa akad csecsemőt formázó kanálnyélre is.

Járókeret, guruló járóka

Habár napjainkra igencsak megkopott e meglehetősen balesetveszélyes eszközök nimbusza, a tehetősebb középkori családokban (illetve az olyanokban, ahol ügyes kezek össze tudták állítani) igen népszerűek voltak.

Számos középkori kézirat tesz róluk említést – még gyermek Jézus-ábrázolás is akad, amelyen feltűnik –, ezek alapján meglehetősen hasonlóak voltak a ma is elérhető típusokhoz. Egyedül a felhasznált anyagokban volt eltérés: műanyag helyett fából készültek.

Az elfoglalt szülőknek igencsak csábító lehetőség volt egy ilyen kiegészítő, mivel felszabadította kezeiket a munkára. Emellett a középkorban valószínűleg biztonságosabbnak is tartották a járókereteket a gyermek kézzel való segítésénél, mivel úgy hitték, ha sokáig fogják a kicsik kezét vagy karját, az károsíthatja vállízületeiket.

Babahordó kendő

Ahogy a járni tanuló újszülött hajlongva kísérgetése, úgy kézben való cipelése is igencsak fárasztó munka tud lenni. Ennek elkerülésére – valamint szintén kezeik felszabadítása érdekében – a középkorban is készítettek különböző hordozóalkalmatosságokat.

Ezek közül messze a leggyakoribb és leghozzáférhetőbb az egyszerű kendő volt, amelynek segítségével a szülő testéhez erősítették a kisdedet.

A kendők nem csupán hasznosak, de sokoldalúak: a gyermek hordozása közben végzendő tevékenységtől függően lejjebb vagy feljebb is rögzíthetők a felsőtesten, elöl vagy hátul, ráadásul közel tartják a csecsemőt a szülő testhőjéhez (ez utóbbi különösen az újszülöttek esetében fontos).

Végül, de nem utolsósorban lehetővé teszik azt is, hogy az édesanya (vagy dajka) menet közben szoptassa a gyermeket, ami számos középkori ábrázoláson megjelenik. Ha a szülő napi teendői sok járást-kelést követeltek meg, a hordozókendőnél aligha létezett praktikusabb eszköz a középkorban.

Hordozható bölcső

Napjainkban az észak-amerikai őslakosokról, illetve az észak-skandináviai számi őslakosokról készült ábrázolásokról lehet ismerős e robusztusabb gyermekhordozó eszköz, amely nagyobb stabilitást és védettséget nyújt, továbbá alkalmasabb a hosszabb utakra is.

A fő különbség a ma kapható gyermekhordó keretekhez képest, hogy ezek az alkalmatosságok a baba végtagjait is magukba zárják.

Habár mindössze egyetlen, 14. századi francia ábrázolás alapján tudható biztosan, hogy a középkori Európában is használtak hordozható bölcsőket, számos egyéb korabeli képen tűnnek fel gyermekek, akiket a rőzse vagy a leszedett termés hordozására való kosarakban visznek.

Ha nem is volt mindenhol jellemző a kimondottan csecsemőkre szabott eszköz, a bölcsőszerű tárgyak gyermekek hordozására való „befogása” szinte mindenhol megjelent.