2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nyolc dolog, amit kevesen tudnak Louis Armstrongról

2018. július 11. 13:58 Jeki Gabriella

Louis Armstrong kétségtelenül jelentős és mondhatni örökké tartó befolyással rendelkezik a mai, modern zenében is. A pénteken 47 éve elhunyt zenészt gyakran nevezik a dzsessz atyjának is, aki forradalmasította ez emberek zenehallgatási és zenélési szokásait.

A kemény sorsú gyerekkor megakadályozta, hogy befejezze az iskolát

Összetéveszthetetlen énekével és az úgymond „szóló stílusával” Louis Armstrong jegyezheti a világ egyik legjelentősebb dzsessz diszkográfiáját. A dzsessz atyja egyedülálló karizmával lépett éjszakánként színpadra, és nem véletlenül tudhatott maga mögött hosszú és gyümölcsöző karriert hazájában és külföldön egyaránt. Bár ez a sikertörténet is tele volt buktatókkal, Louis Armstrong 1971-es halála után a figyelem mégis másként irányult nem csupán magára a dzsesszzenére, hanem az amerikai kultúrára is. Íme, most megosztunk nyolc, kevéssé ismert dolgot arról az emberről, aki formálta és alakította azt a zenét, amit ma is dzsesszként aposztrofálunk.

Louis Armstrong a louisianai New Orleansban született 1901. augusztus elsején. „A harcmező” (The Battlefield) néven ismert szegénynegyedben nevelkedett, ahol gyakran a mindennapok is kemény csatákban bővelkedtek. Édesapja nem sokkal születése után elhagyta a kis Louis anyját, aki így egyedülálló szülőként gondoskodott a fiúról. A családban hamarosan mindennapossá váltak a pénzügyi nehézségek, ezért a családfenntartó anya kénytelen-kelletlen más kereseti lehetőségek után nézett – egyre gyakrabban kereste a kenyérre valót prostituáltként az utcán.

Az anyagi gondokat azonban ez sem oldotta meg teljesen, így ezt az állapotot sem tudták sokáig fenntartani, és az általános iskola ötödik osztályát taposó kis Louisnak döntenie kellett. Ezért már egészen fiatalon kilépett az iskolapadból és megkezdte menetelését a való életben: dolgozni kezdett. Könnyen és gyorsan összebarátkozott egy zsidó családdal, akik a pártfogásukba vették. Munkát és ételt adtak neki és nem utolsó sorban olyasfajta törődést, amilyet otthonában a fiú nem kapott meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Armstrong nemcsak dzsesszmuzsikus volt, hanem szórakoztatóművész isA fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagy mértékben munkásságának köszönhetőNem véletlenül vált a dzsessztörténet egyik legnagyobb és legismertebb alakjáváIndirekt módon nagyon is sokat köszönhettek neki fekete bőrű embertársai

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár