Nem önszántukból lettek öngyilkosak a bizarr amerikai szekta tagjai Guyanában
2020. november 18. 14:57 Múlt-kor
Korábban
A külvilág Jonestownba látogat
A végzetes döntést Jones akkor hozta meg, amikor már elkerülhetetlen volt a külvilág figyelme. Az abúzusok hírei az Egyesült Államokba is eljutottak, ami azt eredményezte, hogy Kalifornia állam egyik kongresszusi képviselője, Leo Ryan egy médiastáb és néhány jonestowni lakos aggódó rokonai kíséretében a helyszínre látogatott.
Ryan útját az váltotta ki közvetlenül, hogy egy barátja, aki korábban a „Nép Templomának” tagja volt, közölte vele, hogy régóta nem tudja elérni Jonestownban tartózkodó családtagjait. Ehhez jött még egy Deborah Layton Blakey nevű nő eskü alatt tett nyilatkozata, amelyben beszámolt a borzalmakról – Blakey Jones egyik segédje volt, azonban végül sikeresen megszökött Jonestownból, és a guyanai fővárosban, Georgetownban található amerikai nagykövetségre menekült.
Amikor Ryan Jonestownba ért, meglepetés érte: a helyiek tökéletesen koreografált táncos-zenés produkcióval várták, amelynek „Fehér Éjszaka” volt a címe. Jones hetek óta a látogatásra edzette az embereket, minden híve pontosan megjegyezte, mit mondhat a látogatóknak – ezt közvetlen beosztottjai rendszeresen ellenőrizték is az addigi hetek során. Ryan képviselővel az éhező jonestowniak közölték, hogy minden nap csirkét vagy birkát esznek, és hogy sosem voltak még ennyire boldogok. Egészen elképesztő módon a képviselő végül hitt a betanított szektatagoknak, és a rövid látogatás után a delegáció útnak is indult. Ekkor azonban nem várt dolog történt.
A lakók egyike Ryan egyik asszisztensének kezébe csúsztatott egy apró papírcetlit, amelyen segítséget kért a teljes kommuna nevében. Jones ennek hallatán éktelen haragra gerjedt: az egyes lakóknak nem lett volna szabad senkivel sem kapcsolatba lépniük a látogatók közül. A dühös szektavezér azonnali távozásra szólította fel Ryant és a küldöttséget.
A képviselő érezte a veszélyt, és a hat mérföldre lévő kifutópálya felé vette az irányt, ahol korábban leszállt. A látogatókkal tartott 14 szektatag is, akik meglátták a lehetőséget a távozásra. Amikor a kifutóhoz értek, nem várt rájuk repülő – végül azonban feltűnt kettő is. Miközben ezekre szálltak fel, megjelent egy fegyveresekkel teli utánfutót vontató traktor, és vad lövöldözés vette kezdetét: az egyik távozó szektatagot, a médiastáb három tagját, és magát Ryan képviselőt is halálos lövés érte.
A fegyveresek visszatértek Jonestownba, és beszámoltak az esetről Jonesnak, aki elkezdte azt mondani az embereknek, hogy mindennek vége, és „jönnek értük” – át kell menniük a „másik oldalra.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap