Máig ható pánikot keltett a tudósok körében egy 1977-es áldokumentumfilm

2026. június 19. 07:46

Új könyv mutatja be az 1977-ben sugárzott brit, 3-as alternatíva (Alternative 3) című televíziós áldokumentumfilm máig ható, a modern politikai diskurzust is befolyásoló utóéletét - derül ki a The Guardian áttekintéséből. A cikk rávilágít, hogy a hidegháborús szorongásokra építő egykori televíziós fikció miként ágyazódott be az amerikai összeesküvés-elméletek történetébe, és hogyan generál alaptalan pánikot a tudóstársadalom körül napjainkban is.

A mai napig hatásos maradt egy tudósok elrablásáról készült áldokumentumfilm

Korábban

A most megjelent könyv azért is aktuális, mert a közelmúltban a nemzetközi médiatérben ismét szárnyra kapott egy űrkutatással és nukleáris fejlesztésekkel foglalkozó tudósok rejtélyes eltűnéséről vagy haláláról szóló, jelentős visszhangot kiváltó elmélet, amelynek nyomán az Egyesült Államok kormányzata részéről is vizsgálatokat sürgettek.

Mick West azonban a demográfiai és foglalkoztatási adatokra hivatkozva rámutatott: a mintegy hétszázezer fős amerikai repülőgépipari és nukleáris szektorban a vizsgált huszonkét hónap alatt regisztrált halálesetek száma valójában mélyen a természetes mortalitási ráta alatt maradt, a szóban forgó személyek pedig nagyrészt egymástól független szakterületeken, sok esetben adminisztratív munkakörökben dolgoztak.

A kutatók a jelenlegi alaptalan pánikhangulat gyökereit egyértelműen az Anglia Television által 1977. június 20-án bemutatott fiktív tudományos műsorhoz vezetik vissza. A David Ambrose forgatókönyvíró és John Woolf producer által megalkotott áldokumentumfilm eredetileg április elsejei tréfának indult, de a sugárzás elcsúsztatása miatt a nézők egy része valóságos tényfeltárásként értelmezte a látottakat. A Tim Brinton egykori híradós által vezetett műsor azt a fiktív narratívát mutatta be, amely szerint a globális felmelegedés miatt élhetetlenné váló Föld elhagyására a szovjet és amerikai kormányok titkos paktumot kötöttek. A „3-as alternatíva” kódnevű terv értelmében a globális elit egy marsi kolóniára menekülne, a program megvalósításához és a titoktartás biztosításához pedig vezető tudósokat rabolnak el vagy gyilkolnak meg.

Az alkotás a hetvenes évek hidegháborús és ökológiai szorongásait sűrítette magába, tudatosan alkalmazva a Watergate-botrány utáni oknyomozó újságírás eszköztárát. Bár a készítők a stáblistában jelezték a fikciós jelleget, az elkészült mű önálló életre kelt. Michael Barkun politológus kutatásai szerint a történet az Egyesült Államokban a kora újkori apokaliptikus narratívákra rácsatlakozva ágyazódott be a helyi folklórba.

A helyzetet egy 1978-ban, Leslie Watkins újságíró által megjelentetett adaptációs kötet súlyosbította, amely a cselekményt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) valós, tudatmódosítással kapcsolatos kísérleteinek tényeivel mosta össze, egyúttal azt sugallva, hogy a hivatalos cáfolat is csupán a globális elit megtévesztő stratégiájának része.

A 3-as alternatíva utóéletének legintenzívebb szakasza 1991-ben vette kezdetét, amikor Milton William Cooper a köteteiben valós történelmi tényként, a kormányzati összeesküvés bizonyítékaként hivatkozott a brit áldokumentumfilmre. Később Jim Keith is önálló írásokat szentelt a témának, véglegesítve a rejtélyesen eltűnő tudósok mítoszát a fősodorbeli összeesküvés-elméletek között.

A The Guardian által is bemutatott könyv rávilágít: az 1977-es alkotás – Orson Welles 1938-as Világok harca rádiójátékához hasonlóan – történelmi precedenst teremtett arra, hogy egy szórakoztatóipari céllal megalkotott narratíva miként képes évtizedeken átívelő dezinformációs folyamatokat táplálni, ha sikeresen tapint rá egy adott korszak társadalmi félelmeire és az államhatalommal szembeni bizalmatlanságra.