2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megújult Churchill szülőháza

2026. április 9. 12:39

A végéhez közeledik a 18. századi angliai Blenheim-palota történetének eddigi legátfogóbb, tizenkétmillió font összköltségű tetőszerkezeti felújítása. A Winston Churchill szülőházaként is ismert, UNESCO világörökségi védelem alatt álló barokk épületegyüttesen végzett munkálatok célja a klímaváltozás okozta extrém időjárási hatások kivédése, valamint a korábbi évszázadok szakszerűtlen beavatkozásainak korrigálása.

Megújult Churchill szülőháza

A Donald Insall Associates építésziroda által vezetett, immár a befejezéséhez közeledő projekt során a szakemberek megerősítették a mintegy háromszáz kéményt, valamint a tetőzetet díszítő kőszobrokat és ornamentumokat – köztük XIV. Lajos francia király harminctonnás, háborús zsákmányként megszerzett márvány mellszobrát.

A kivitelezőknek jelentős infrastrukturális hibákat is orvosolniuk kellett, amelyeket a 19. század végén, az 1880-as években okoztak az épületen. Ekkor a pénzzavarba került 8. Marlborough herceg a tetőzet eredeti ólomborításának jelentős részét értékesítette, és olcsóbb palával pótolta azt, ami a tető dőlésszögének megváltozásához, és ezáltal a vízelvezető rendszerek folyamatos beázásához vezetett. Az eredeti állapotok visszaállítása mellett a modernizáció során kiépítették a legkorszerűbb tűz- és villámvédelmi rendszereket is.

A tetőszigetelés és a kőelemek lézeres tisztításának és helyreállításának befejezésével párhuzamosan zajlik a beázások által korábban súlyosan veszélyeztetett reprezentatív belső terek, így a Nagycsarnok és a Szalon mennyezetfreskóinak állagmegóvása is, amelyeket James Thornhill és Louis Laguerre készített a 18. század elején.

A palota vezetősége a nagyszabású műemlékvédelmi munkálatok alatt sem zárta be az intézményt: a mintegy ötven kilométernyi acélcsőből felépített, egyhektáros védősátorral borított állványzatrendszert megnyitották a látogatók előtt, így az elmúlt időszakban ötvenezer érdeklődő kísérhette figyelemmel a magasban zajló restaurátori folyamatokat.

A Marlborough-birtok létrejötte

Az 1987 óta a világörökség részét képező Blenheim-palota az angol barokk építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. A kastélyt Anna brit királynő és a nemzet hálából emeltetett John Churchillnek, Marlborough 1. hercegének a spanyol örökösödési háborúban, különösen a franciák felett aratott 1704-es höchstädti (angol történetírásban: blenheimi) csatában elért győzelmeiért. Az 1705 és 1722 között zajló építkezés tervezésével a herceg John Vanbrugh drámaíró-építészt bízta meg, felesége, Sarah Spencer határozott ellenkezése dacára, aki a nevesebb Christopher Wrent preferálta.

A monumentális, a korabeli véleményformálókat – köztük Jonathan Swiftet is – megosztó projektet folyamatos pénzügyi viták és politikai feszültségek kísérték. Miután a herceg kegyvesztetté vált az udvarban, a királynő megvonta az állami finanszírozást, a költségtúllépések miatt pedig a tervezőt végül elbocsátották. A munkálatok befejezése és az építész halálának idén esedékes 300. évfordulója alkalmából a palotában, valamint több brit közgyűjteményben – köztük a londoni Sir John Soane’s Museumban – tematikus kiállítások és a "Vanbrugh 300" programsorozat mutatja be az életművet és a korszak építészettörténeti jelentőségét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Melyik évben gyilkolták meg Julius Caesart?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár