Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon

A rögbit Magyarországon gyakran összekeverik az egyre népszerűbb amerikai focival, vagy egyszerűen csak egy nagyon durva sportnak tekintik. Ezek a sztereotípiák, tévesztések a filmekben, az irodalmi művekben is tetten érhetőek. A bonyolult szabályrendszer miatt a rögbi Magyarországon nem tett szert igazán nagy népszerűségre – és akkor még nem is szóltunk arról, hogy az angol terminológia a labdarúgáson belül a rögbi két nagy válfaját különbözteti meg: az unióst (rugby union) és a ligarögbit (rugby league). A tizenhárom főből álló csapatokkal játszott ligarögbi meghonosítására egészen a közelmúltig nem történt kísérlet Magyarországon. Jelen írásban a rögbi szó említésekor az előbbi, tizenöt fővel játszott változatról esik szó.

A rögbi Magyarországon Carlo Passalacqua fellépéséig

Miklós Dániel: Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról. Carlo Passalacqua és a rögbi meghonosításaMagyarországon a belügyi iratok tükrében című tanulmánya teljes terjedelmében a Betekintő folyóirat 14. évfolyam (2020) 1. számában, az alábbi linkre kattintva olvasható.

A rögbi nem eresztett gyökeret Magyarországon, noha a meghonosítással többen, többször is próbálkoztak az 1890-es évek végétől kezdődően. Különösen a kommunista hatalomátvételt követő időszakban volt nehéz a helyzete, amikor a lapok életveszélyes imperialista sportágnak titulálták, gyakran összemosva az amerikai focival. A váratlan változás az 1960-as évek legvégén következett be. Ekkor a budapesti olasz nagykövetség konzuli osztályán szolgálatot teljesítő Carlo Passalacqua kívánt egyik hobbijának, a rögbinek hódolni.

Mivel akkoriban hazánkban nem volt rögbicsapat, ő maga kezdte el a sportág alapjait lerakni. A magyar hatóságok – más okból – alapos figyelemmel követték a tevékenységét. Ennek köszönhetően keletkezett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) fellelhető, Passalacquára vonatkozó iratanyag, amely nagyon fontos forrása a sportág magyarországi – ma már mondhatjuk utólag: sikeres – meghonosítási kísérletének, és egyúttal azt a folyamatot is bemutatja, hogy miként vált tiltottból megtűrt sporttá a rögbi Magyarországon.

Magyarországon az association football (magyar néven labdarúgás, ami félrevezető lehet, mivel a rögbi is a labdarúgás egyik változata, lásd: rugby football) honosodott meg a két azonos gyökerű, angliai eredetű labdajáték közül. A sportágakról jelenlegi ismereteink szerint elsőként 1879-ben Molnár Lajos írt az Athletikai gyakorlatok című könyvében, amely illusztrációt is közöl a rögbi- és a futballcsapatok által használt labdákról – igaz, a két játékszert rosszul mutatja be a szerző: a tojásdad alakúnál a labdarúgás, a gömb alakúnál a rögbi szó szerepel.

A labdarúgás az 1890-es években érkezett meg Magyarországra, és villámrajtot vett. Ennek az lehet az oka, hogy közérthető, egyszerű szabályrendszerrel rendelkezik, és gyakorlatilag bárhol játszható. Már ebben az évtizedben hírt adott arról a sportsajtó, hogy a rögbi világában milyen tornákat, mérkőzéseket rendeznek, noha a sportot még nem űzték Magyarországon.

Az első, Magyarországon játszott mérkőzésre 1906 szeptemberében került sor: ekkor két, Fiuméban horgonyzó brit hadihajó legénysége játszott egymás ellen szabályos keretek közt. Az eseményre kevés sportszerető ember kapta fel a fejét. Ennél nagyobb híre volt a Rosslyn Park monarchiabéli túrájának 1912 tavaszán. A mai napig működő angol csapat 1912-ben, a sportágat népszerűsítendő, útra indult, amely során Prágában, Budapesten és Bécsben játszott bemutató mérkőzéseket egy cambridge-i és oxfordi diákokból álló vegyes válogatott ellen. A nagy hírverést kapó, 1912. április 11–12-én játszott mérkőzésekről először pozitív beszámolókat lehetett olvasni, azonban a rögbi nem terjedt el Magyarországon.

Ebben az első világháború kitörése is közrejátszhatott, valamint az, hogy a labdarúgáshoz képest durvábbnak tűnt a játék menete, a szabályok pedig bonyolultak voltak az egyszeri néző számára. A második világháború előtt a rögbi szerepe marginálisnak mondható a magyar sportéletben, felbukkanásának nyomai mégis jól kimutathatók. Ilyen nyomnak nevezhető, hogy az első világháborút követően Mannó Leonidas a Szúnyogszigetre (ma: Népsziget) tervezett nemzeti sportkomplexumában a rögbi és a krikett szintén játéktérhez jutott volna. Az elképzelés azonban a húszas évek elején pénzügyi okokból nem valósult meg.

Budapesten 1935-ben a Főiskolai Világbajnokságon francia–német bemutató mérkőzést láthattak a nézők, amely 10-10 perces félidőkből állt. A látottakat „igen nagy tetszéssel fogadta” a nézőtér. Az MTI és az új médium, a rádió is közvetített a Five Nations torna történéseiről. A Délmagyarország beszámolt egy uniós rögbit bemutató szegedi előadásról 1934-ben, amelyet nagyszámú közönség kísért figyelemmel. Az előadó Pluhár István volt, a korszak egyik szakírója, aki a Testnevelés című folyóiratban is írt a sportágról. Pluhár Hadházy Dezsővel közösen Debrecenben is tartott előadást a „rugdob (rugby) játékról”.

1945 után Magyarországon érezhetően „imperialista” sportként tekintettek a rögbire. A Dunántúli Napló 1957-ben brutális és durva sportként jellemzi, amely bár „újra lendületet kapott Nyugaton”, de ami a magyarokat illeti, „mi inkább megmaradunk a csendes és finom labdarúgás mellett”. Gyakran pedig az is előfordult, hogy a rögbit az amerikai focival mosták össze.

A magyar álláspont rövid bemutatása mellett azért arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy más szocialista országokban egyáltalán nem voltak ennyire elutasítók a sportággal szemben. Csehszlovákiában a rögbi az 1920-as években vert gyökeret: a Franciaországból hazatérő Ondřej Sekora újságíró és František Ruber voltak a sportág beindítói Brünnben.

A folyamatos fejlődést az 1948-as kommunista fordulat sem akasztotta meg, sőt 1951-ben írtak ki először utánpótlás-bajnokságot az országban. Romániában 1913-ban alakult meg az első rögbicsapat, majd a válogatott 1924-ben már olimpiai érmet is szerzett. A kommunista hatalom itt sem tünteti el a sportágat, így az 1970-es, 1980-as években a román rögbi az európai élvonalhoz tartozott, s csak 1989 után esett vissza jelentősen a játék nívója.

Amint látható, a rögbire vonatkozóan nem volt egységes „elutasítási politika” a keleti blokk országaiban, 1967-ben az ismert tesztpilóta, Vlagyimir Iljusin megalapította a szovjet szakági szövetséget, amelynek első elnöke is lett egyben. Közvetlen bizonyíték nincs rá, de lehetséges, hogy a magyar belügyi vezetés a szovjet lépés miatt volt elnézőbb Carlo Passalacquával, aki a korábbi kísérletek ellenére meghonosodni képtelen sportághoz keresett játékosokat 1969-ben.

Carlo Passalacqua a belügyi iratok alapján

Az ÁBTL-ben őrzött, Carlo Passalacquáról szóló két dossziéból meglehetősen sok információ olvasható ki az olasz követségi dolgozó életére vonatkozóan. Fontos ugyanakkor leszögezni: jelen írásnak nem elsődleges célja a jelentéstevők és a tartótisztjeik motivációinak felgöngyölítése, sem az, hogy miként működött a belügyi apparátus egy külföldi diplomata megfigyelése során.

A fő cél az, hogy a kérdéses jelentések milyen információkat tartalmaznak a magyarországi rögbi meghonosításáról – így a dokumentumokat sporttörténeti jelentőségük szempontjából fogjuk vizsgálni. Mi tudható meg a célszemély életéről? Az állambiztonsági iratokból kiolvasható, hogy Passalacqua 1931-ben, Rómában született, apja az 1960-as években az Olasz Külügyminisztérium technikai osztályát vezette, 1945 előtt Budapesten, majd a második világháborút követően Moszkvában szolgált.

Carlo Passalacqua jól beszélt magyarul, mert amikor apja Budapesten dolgozott, ő maga az itteni olasz gimnáziumban tanult. A jelentésekben a szakmai karrierjéről, munkakörétől is találhatóak információk: 1966. május 2-tól dolgozott Budapesten, az olasz nagykövetség konzuli osztályán. Ezt megelőzően az NSZK-ban, a nyugat-berlini, valamint a hannoveri olasz konzulátusokon teljesített szolgálatot. A forrásanyagban konkrét adat nem áll rendelkezésünkre, de valószínűleg az utóbbi városban ismerhette meg élettársát, akivel Budapestre költözött: a hannoveri illetőségű Frederikától egy lánya született.

Feleségétől, akitől különváltan élt, további három gyermeke volt. Tényleges feladatairól egy jelentés is számot ad: „Passalacqua a gondnoki teendőkön kívül (a követség és a rezidencia épületével kapcsolatos javítási, takarítási stb. munkák, szén beszerzése stb.) jelenleg a konzuli archívum munkáinak egy részét is elvégzi: a Rómába menő futár és általában a kimenő posta regisztrálását és elküldését intézi. Nyáron a turista vízumoknál is segít, ha Tomarelli szabadságon van, az ő munkáját végzi.”

Passalacquát az egyik jelentéstevő a kollégáival szívélyesen viselkedő emberként mutatta be, aki azonban durván bánik a magyar ügyfelekkel. Egy másik személy a diplomatáról úgy nyilatkozott, hogy politikai téren átlagos ismeretekkel bír, a közgazdaság terén tájékozatlan, ugyanakkor régi fegyverekből saját gyűjteménye van, amelyet a lakásában őriz. Egy harmadik illető úgy értékelte őt, mint aki „rendkívül okos ember, de elég egyszerű”. Élettársáról pedig ugyanő elmondta: „okos, művelt asszony és rendkívül ravasz.”

A Néphadsereghez besorozott korábbi rögbijátékosok Passalacqua nagyvonalúságáról beszéltek: egyikük előadta, hogy csapattársaival és az olasz diplomatával egy alkalommal az éjszakába nyúlóan egy budafoki borospincében szórakoztak, utóbbi azonban nem engedte, hogy a számlát közösen rendezzék, hanem ő hívott meg mindenkit.

Egy másik korábbi rögbis pedig arról beszélt, hogy edzések után az árpádföldi vendéglőbe vagy a Budapesti Spartacus éttermébe hívta őket, ahol állta a fogyasztást. Emellett a sportfelszerelés és a labdák árát is csak részben fizették neki vissza. Hogy miért került a belügy figyelmébe a nagykövetség konzuli osztályának dolgozója?

Ez szintén kiderül Passalacqua anyagából. Nem a rögbi volt az, amely felkeltette az állambiztonság érdeklődését, sokkal inkább ismeretségi köre és különböző csencselései. A sportággal csupán 1969-ben kezdett el foglalkozni, míg az állambiztonság már 1966-ban megnyitotta a dossziéját: Magyarországra érkezését követően a Belügyminisztérium III/II. Csoportfőnökségének 3-c alosztálya úgy vélte: Carlo Passalacqua „Magyarország-ellenes” tevékenységet végez, mivel kémgyanús személyekkel találkozik.

Ezért javasolták esetében a személyi dosszié indítását. Beszervezése már 1966 májusában felmerült: ettől kezdve „Baumgarten” néven illették, vizsgálatát pedig meg is kezdték. 1967-ben az alosztály már arra készült, hogy a különböző ügyleteket, üzérkedéseket felhasználva mind ellene, mind a diplomáciai védettséget nélkülöző élettársával szemben realizálják az ügyet. Utóbbi esetben számítottak arra, hogy magától fog felajánlkozni a magyar szervek számára, hogy élettársát megvédje.

Miklós Dániel: Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról. Carlo Passalacqua és a rögbi meghonosításaMagyarországon a belügyi iratok tükrében című tanulmánya teljes terjedelmében a Betekintő folyóirat 14. évfolyam (2020) 1. számában, az alábbi linkre kattintva olvasható.