Korábban ismeretlen fotók kerültek elő a Beatles első amerikai koncertjéről
2018. március 26. 10:56 MTI
Több mint negyedmillió fontért kelt el egy angliai árverésen több mint 350 korábban nem ismert fotó a Beatles együttesről, a felvételek a brit banda első egyesült államokbeli koncertjein készültek.
Korábban
Mike Mitchell fotós, aki mindössze 18 éves volt, amikor a Beatles 1964-ben fellépett Washingtonban és Baltimore-ban, az együttes tagjainak megérkezéséről, a koncertek előtti sajtótájékoztatókról és a koncertekről készített több száz felvételt.
Az Omega Auctions nevű északnyugat-angliai aukciós ház szombat esti árverésén a szerzői jogokkal együtt 413 negatívot bocsátottak árverésre. A negatívokért és a fotókért 253 ezer fontot fizettek. Mitchell fotóiból 2011-ben elárvereztek 46-ot, a többi felvételt soha nem mutatták be nyilvánosan. Mitchell a felvételekről elmondta, arra törekedett, hogy egyedülálló fotókat készítsen. Valamennyi felvétel természetes fényben készült, mivel a fiatal fotósnak nem volt vakuja.
Ugyanezen az árverésen cserélt gazdát George Harrison egy fekete Mercedes 500 SEL AMG típusú gépkocsija, amelyet a zenész 1984-ben vásárolt 43 200 fontért. Paul Fairweather, az aukciósház illetékese hangsúlyozta, hogy fantasztikus érverésnek voltak tanúi, amely arról tett tanúbizonyságot, hogy a „Beatles-piac” még mindig ugyanolyan erős, mint valaha.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap