Károly Róbert adománylevelétől Deák Ferenc hajtincséig

2016. október 11.-Múlt-kor

2016. szeptember 28-án új időszaki kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri főépületében. A "Bővülő történelem - Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai" című kiállításra a Nemzeti Levéltár hét tagintézményének ajándékozási eseteiből válogattak, bemutatva az adományozott iratok időn és téren átívelő sokszínűségét. A kiállítást és a hozzá kapcsolódó levéltári rendezvényeket a „Nyitott Levéltárak 2016” programsorozat keretében indította útjára a Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Magyar Nemzeti Levéltár.

Károly Róbert adománylevelétől Deák Ferenc hajtincséig

Az időszaki kiállítást annak első öt hónapjában az MNL Országos Levéltára főépületében tekinthetik meg az érdeklődők, ahol hat tárlóban mutatjuk be az intézmény legérdekesebb ajándékozási eseteit a közelmúltból. A legkorábbi kiállított irat Anjou Károly Róbert adománylevele 1322-ből, a legkésőbbi pedig két New York Times cikk Nagy Imre újratemetéséről, 1989-ből. Emellett az MNL hat megyei levéltára – a Békés Megyei Levéltár, a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Vas Megyei Levéltár és a Veszprém Megyei Levéltár – további színes összeállításokon vonultatja fel adományként kapott értékes iratait. Megjelenik ezeken a felületeken rengeteg személyi hagyaték, családi irategyüttes, céhes iratanyag, egyesületi anyagok, szponzorálásokból és egyéni kezdeményezések alkalmával a levéltáraknak adományozott maradandó értékű történeti kincsek.

A kiállítás a Bécsi kapu téren 2017. február 28-ig lesz látható. 2017 tavaszáról aztán "vándorútra indul" a hat megyei tagintézménybe. Mindig a bemutatónak otthont adó levéltár állít ki eredetiben iratokat, a többi levéltár pedig plakátokon jeleníti meg ajándékozási eseteit.

A szeptember 28-i megnyitót – a várakozásokat meghaladva – körülbelül 120 érdeklődő tisztelte meg jelenlétével. Az eseményen dr. Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese mondott köszöntőt. Ezt követően M-Szabó Dorottya főlevéltáros (MNL OL) bemutatta a kiállítást, majd a délután második felében szakmai és az ajándékozókat is bevonó beszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők a levéltári iratajándékozásokról, Kujbusné dr. Mecsei Éva levéltár-igazgató (MNL SzSzBML), Márkusné Vörös Hajnalka levéltárigazgató-helyettes (MNL VeML) és dr. Péntekné Unghváry Mária nyugalmazott főlevéltáros (MNL OL) aktív közreműködésével. Megszólalt még Mikecz László úr, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és az Országos Levéltár iratajándékozója és Malek Magdolna, az Országos Levéltár iratajándékozója.

A kiállítás-megnyitó a Magyar Nemzeti Levéltár ajándékozásokat bemutató rendezvénysorozatának első rendezvénye volt, azt további levéltári események fogják majd követni. Soron következő rendezvényüket 2016. november 3-ra tervezikk. Ekkor a külföldről hazahozott magyar vonatkozású levéltári iratanyagok feltérképezéséről, hazahozataláról és az ennek során szerzett tapasztalataikról számolnak majd be. Ezen – ún. Hungarika – anyagok hazahozatalában hatalmas segítséget jelent a Nemzeti Levéltárnak a Miniszterelnökség által koordinált Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozta Ithaka-program. Ezért az eseményen olyan kollégák szólalnak fel, akik e programok valamelyikében részt vettek.

További iratajándékozási rendezvényeinkről, a kiállításról, annak látogathatóságáról a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján – www.mnl.gov.hu – és a megyei levéltárak weboldalain, valamint a hozzájuk kapcsolt Facebook oldalakon is tájékozódhatnak.

A "Bővülő történelem - Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai" című kiállítás ingyenesen megtekinthető, de előzetes regisztráláshoz kötött. A megtekintési szándékát a tervezett munkanap előtt 24 órával szíveskedjék elküldeni az alábbi e-mailcímre: [email protected]. Telefonon is várják a bejelentkezéseket a +36 1 225-2836-os telefonszámon (9.00-11.00, valamint 13.00-15.30 között). A tárlatvezetés várható időtartama fél óra, melyet a Bécsi kapu téri épületben 9.00 – 15.00 között tudnak biztosítani.