Hintáról le, csúszdára fel: fotókon az átjátszóterezett 20. század
2020. november 20. 16:43 Múlt-kor
A városok beépítésével megfogyatkoztak a tágas grundok és a szabad zöld felületek. Ennek orvoslásaként pár évtizede a foghíjtelkeken még nem parkolók, hanem hinták és csúszdák épültek. A lakótelepeken élők pedig a négy fal közül csak a – hol barátságosabb, hol lepusztultabb – játszóterekre menekíthették a gyerekeiket.
Korábban
A 19. századig a városi gyerekek az időt a tereken és utcákon töltötték. Innen azonban az urbanizáció, a közlekedés fejlődése egyre inkább kiszorította őket. Az első játszóterek jellemzően iskolákhoz kapcsolódva jöttek létre és a gyerekek játszási, sportolási, rekreációs és szocializációs igényeit voltak hivatottak kielégíteni.
A két világháború közötti Budapest játszóterekkel való ellátottságát közepesnek ítélték meg. A belváros beépülése folytán a zöld területek a város szélekre szorultak, illetve a jómódú családok gyermekei számára a budai hegyvidékre. A nagyobb népsűrűségű belvárosban a játszóterek zsúfoltak voltak.
A Margitsziget, a Károlyi-kert és a Gellért-hegy mellett a Hunyadi-, Almássy-, Klauzál-, Rákóczi-, Ferenc- és az akkori Tisza Kálmán tér játszóterei voltak a legnépszerűbbek. A csúszdák kínálatán túl a Gyöngyösi úton alakították ki az első körhintás játszókertet. A mai Szent István parkban pedig lubickolhattak is a gyerekek és egyes helyeken zuhanyzó és az öltözőhelyiség is rendelkezésre állt.
1945 után a játszótérépítés megjelent a pártok programjaiban is. Az erről szóló kommunista propaganda szerint a munkáskerületekre jóval kevesebb játszófelület jutott. A szocialista kampány azt hirdette:„Ahogy a népé lett a város, úgy lett a gyerekeké a város parkjaival és virágaival.”
Az 1960-as évektől a lakótelep-építés elmaradhatatlan része volt a játszóterek kialakítása, ahová nem jutott, ott erősen hiányolták. Az 1970-es években közel ezer új játszóteret hoztak létre, de ezek színvonala, felszereltsége, anyaghasználata meglehetősen vegyes képet mutatott. A skála az egyedi tervezésű elemek beépítésétől az ormótlan betonszörnyetegekig terjedt. Az 1980-as évektől megcsappant az építések száma és a meglévő állomány karbantartása, felújítása is elmaradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05