Hét érdekesség Salvador Dalíról
2018. május 11. 12:18 Jeki Gabriella Múlt-kor
Korábban
Gyermekkorában szadista hajlamokat mutatott
A modern művészet egyik legnagyobb alakja számára ifjú, zsenge korában az öröm és a fájdalom nagyjából ugyanazt jelentette. Legalábbis így fogalmazta meg később maga Salvador Dalí azokat a furcsa, gyermekkori szokásait, amelyeket senki sem értett. A fiatal Dalí ugyanis gyakran minden nyilvánvaló ok nélkül megtámadta az embereket. Erre a legrosszabb példát az egyik kedves barátja jelentette. Miközben a gyermek Dalí ezzel a bizonyos barátjával sétált, észrevette, hogy a hídról, amelyen átsétáltak, valami oknál fogva hiányzik a biztonsági korlát. Körbenézett, majd amikor senkit nem látott a közvetlen környezetükben, a fiatal Dalí úgy döntött, hogy egyszerűen lehajítja barátját a hídról. A fiú emiatt majdnem öt métert zuhant, egyenesen a híd alatt fekvő éles és egyenletlen és fűrészes mintájú sziklákra, amelynek következtében súlyosan megsérült. Kérdés azonban, hogy Dalí érzett-e bűntudatot, bűnbánatot vagy hasonlót ezzel kapcsolatban. Nos, a korabeli beszámolók szerint egyáltalán nem. Miközben a sérült barátját ápoló anyját figyelte, az öt éves Dalí nyugodtan ült egy padon, mosolyogva és cseresznyét eszegetve, amelyet a folyó véres vizét átszelve szedett egy fáról.
Hogy bűnös volt-e? Valószínűleg nem, de a történtek okát senki sem tudta megfejteni. Később, még ugyanabban az évben azonban egy újabb, bizarr esemény történt, amikor Dalí egy sebesült denevérrel foglalatoskodott. Egy nap éppen a denevér állapotát ellenőrizte, amikor látta, hogy azt hangyák lepték el, amelyek lassan élve megették azt. Dalí reakciója minderre igen meglepőnek bizonyult: egyszerűen felkapta a sérült denevért és beleharapott, majd a falatot a hangyákkal együtt szépen lassan elrágcsálta.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A háború után sem hagyta magára védenceit a gyerekeket mentő Sztehlo Gábor tegnap
- Mi magyarázhatja a Római Birodalom bukását? tegnap
- A magyar és német kisebbségeket tette felelőssé Csehszlovákia szenvedéseiért Edvard Beneš tegnap
- Megőrjítette erotikus táncával a férfiakat Josephine Baker, a Bronz Vénusz tegnap
- Akadálytalanul repült kisgépével Helsinkitől Moszkváig a német tinédzser tegnap
- Jeltelen sírba földelték el a reformáció óriását, Kálvin Jánost 2023.05.27.
- Egy francia herceg a lengyel trónon 2023.05.27.
- Katolikus hite és a holokauszt borzalmai határozták meg Pilinszky János költészetét 2023.05.27.