Hat kora újkori tanács a jó alváshoz
2019. március 13. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Légy kreatív a konyhában
Manapság azok, akiknek nehezére esik álomba szenderülni, különféle gyógyszerekre hagyatkoznak. Erre eleinknek nem volt módja, azonban korántsem jelenthető ki, hogy ne lettek volna nekik is módszereik – egyszerűen kreatívabbnak kellett lenniük.
Minden háztartás patikájának fontos elemei voltak a házi altatószerek, és a legtöbb álmatlanságot otthoni körülmények között, nemzedékről nemzedékre hagyományozott receptek segítségével kezelték. Egy bizonyos Elizabeth Jacobs nevével ellátott 1654-es angol receptkönyv négyféle altatót is tartalmazott. Az egyik szerint mákot kellett keverni sörbe, fehérborba vagy likőrborba, a fogyasztó életkorától függően.
A kevésbé erélyes megoldások kamillából, rózsaszirmokból, levendulából, uborkából vagy fejes salátából készült főzetek voltak, amelyeket vagy megittak, vagy kívülről a fej, a nyak vagy a has hűtésére alkalmazták. Egy 1710-ből származó recept szerint a piros rózsa szirmait és szerecsendiót kellett egy textildarabra varrni, majd tejbe mártani és lefekvés előtt mindkét halántékhoz érinteni. A szárított rózsaszirmokat a párna huzatokba és a matracokba is helyezték sokan, de a takarók közé szórni is szokás volt az illatuk miatt. E házi készítmények legtöbb összetevője otthon is termeszthető volt, így a legtöbb ember számára könnyen hozzáférhető volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap