Hasznos társakból isteni szimbólumokká váltak a macskák az ókori Egyiptomban
2021. augusztus 25. 18:04 Múlt-kor
Korábban
Társaság a túlvilágon
Miután életükben is macskát tartottak, az ókori egyiptomiak gyakran a túlvilágra is továbbvitték e kapcsolatot. „A sír az ember posztumusz háza volt az örökkévalóságig” – magyarázza Troche. „Az ember sírjában ábrázolva volt a családja, legjelentősebb címei és díjai, illetve az általa kedvelt tevékenységek. Hogy ezen az úgymond tablón ott vannak a macskák is, sokat elmond az ókori egyiptomiak napi életében betöltött szerepükről, illetve abbeli reményükről, hogy velük tartanak majd a következő életbe is.”
Nebamun, egy Thébában élt 18. dinasztia kori hivatali írnok sírjának egyik festménye – amely ma a British Museumban található – egy macska társaságában ábrázolja a halászó, illetve vízimadarakat befogó férfit. A macska egy elejtett madarat a szájában tart, karmaiban pedig két másikat. Az állat egyik szeme valódi arannyal van kifestve, a múzeum szakértői szerint ez az egyetlen ismert példa erre az igen költséges eljárásra a thébai sírok körében.
A macskák azonban nem csupán a falfestményeken lehettek jelen az ókori egyiptomi sírokban – gyakran mumifikálták is őket, és gazdájuk mellé helyezték a sírba. Ennek egyik funkciója az volt, hogy az elhunyt embernek nyújtson segítséget a túlvilágon. „Ez azt jelentette, hogy az elhunyt személy a mumifikált macska testét is elfoglalhatta a túlvilágon” – mondja Monique Skidmore, a Deakin Egyetem antropológusa.
Az ókori uralkodók tették őket divatossá
Ahogy a korábbi és későbbi civilizációk és kultúrák esetében, úgy az ókori Egyiptomban is az uralkodó osztály ízlése szabta meg a szélesebb néprétegek által követett divatot az élet szinte minden területén.
„Az ókori egyiptomiak részben isteneik tettei és elvárásai miatt tartották oly nagy becsben a macskákat, de egyúttal azért is, mert a fáraók nagymacskákat is tartottak” – magyarázza Skidmore. „Az egyiptomi uralkodó osztály tagjai aranyba öltöztették macskáikat, és engedték nekik, hogy az ő tányérjukról falatozzanak.” Habár az alsóbb osztályok tagjai nem díszíthették háziállataikat nemesfémekkel, saját ékszereiken népszerű motívumokat képeztek többek közt a macskák is.
És bár a macskák a fáraók kedvenceinek számítottak, a különféle dinasztikus korokban más és más aspektusaik kerültek előtérbe. „Basztet például – Ré és Ízisz istenek lánya – eleinte vad nőstény oroszlánként került ábrázolásra, később azonban házimacskaként: gondoskodó anyaként, több kölyökkel, a család védelmezőjeként” – teszi hozzá Skidmore.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap