Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében
2026. július 23. 14:01 Múlt-kor
Kiterjedt, 14. századi védműveket és egy híd maradványait tártak fel a firenzei Porta alla Croce középkori városkapunál. Az infrastrukturális fejlesztést megelőző ásatás nemcsak a történelmi erődítményrendszer struktúráját tisztázza, hanem felveti annak lehetőségét is, hogy az építmények egy részének rekonstrukcióját maga Giotto di Bondone irányította.

Fotó: SABAP Firenze e Prato
Korábban
A Piazza Beccaria területén, a 3.2.1-es villamosvonal kiépítését megelőző leletmentő ásatások során felszínre került egy 1321-ben épült kőhíd második, épen maradt boltíve. Antonella Ranaldi, a Firenzei és Pratói Régészeti, Képzőművészeti és Tájvédelmi Felügyelőség (SABAP) vezetője elmondta: a szerkezet a városfalakon kívül húzódó, mintegy húsz méter széles San Gervasio-árkot ívelte át, és a via Aretina felől biztosította a városba jutást.
A Cooperativa Archeologia szakemberei a hídhoz kapcsolódóan feltárták egy kiterjedt, közvetlenül a boltívekre támaszkodó építmény alapjait is. Bár a helyiség eredeti funkciója egyelőre bizonytalan, a kutatók szerint a védelmi feladatok mellett adminisztratív és adószedési célokat is szolgálhatott. A struktúra nyomai Stefano Bonsignori 1584-es várostérképén is azonosíthatók, a 19. században pedig állatpiaci karámként használták.
A leletegyüttes történelmi jelentőségét tovább növeli a Firenzei Egyetem Építészeti Tanszékének kutatója, Marco Frati által felvetett hipotézis, amely a maradványokat a kora reneszánsz festő- és építőművészéhez, Giottóhoz köti. Giovanni Villani 14. századi krónikája rögzíti, hogy egy 1333-as pusztító árvíz súlyos károkat okozott a Porta alla Croce térségében. Mivel Giottót 1334. április 12-én a firenzei középítkezések főfelügyelőjévé nevezték ki, a szakértők szerint megalapozott a feltételezés, hogy a kapu előtti védművek és az adószedő épület újjáépítése közvetlenül az ő műszaki felügyelete alatt zajlott.
A feltárás a firenzei városfejlődés egy kritikus, eddig kevésbé dokumentált korszakába enged bepillantást. A toszkán főváros 1284 és 1333 között kiépült, Arnolfo di Cambio által tervezett harmadik falgyűrűjét a 19. század második felében bontották le. Amikor Firenze rövid időre az újonnan egyesült Olaszország fővárosa lett (1865-1871), Giuseppe Poggi építész a párizsi mintára kialakított körutak (viali) építése érdekében eltüntette a középkori erődítményrendszer nagy részét.
Bár maga a Porta alla Croce fennmaradt - amelyet korábban, az 1529 és 1530 közötti ostrom idején az ágyútűz elleni védekezésül visszabontottak -, a környező vizesárkokat és hidakat a föld alá rejtették, és Poggi részben beépítette azokat a város új csatornahálózatába.
A jelenlegi régészeti munkálatok ezeket az eltűntnek hitt, a 19. századi építkezések alatt konzerválódott rétegeket hozták ismét a felszínre. A műemlékvédelmi hatóság tájékoztatása szerint a leletek dokumentálása és visszatemetése már megkezdődött, így a régészeti felfedezés nem hátráltatja a villamoshálózat európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott, 2026 végére tervezett átadását.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- 17:37
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát 16:16
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén 15:16
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében 14:01
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje 13:13
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt 11:58
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban 11:13
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók 09:51















