Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
2015. november 9. 08:18
Korábban
Gyönyörök kertje – a prostitúció
„A hetérákat a gyönyör miatt tartjuk, az ágyasokat, hogy kiszolgálják napi szükségleteinket, a feleségeket pedig azért, hogy törvényes gyereket szüljenek nekünk és hű házvezetőink legyenek.” – kategorizálta a nőket Démoszthenész i.e. 4. században. Mivel a férfiak feleségeiket nem tekintették testi-lelki társaiknak, boldogságuk forrását máshol kellett keresniük. A nemi vágyak kielégítésének legegyszerűbb módját a pornék, vagyis a közönséges prostituáltak szolgáltatásainak igénybe vétele jelentette. A legtöbb esetben még görögül sem beszélő, rabszolgasorban tengődő örömlányok általában férfi kerítők alkalmazottaiként tevékenykedtek, de egy gazdag hetéra irányítása alatt is állhattak. Általános gyakorlat volt, hogy a kiöregedett, netán elszegényedett anya családi vállalkozás keretén belül lányait is megtanította a mesterség fortélyaira.
A szümposzionok (lakomák) állandó vendégeinek számítottak a pornéknál jóval magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtó művelt luxusprostituáltak, a hetérák. Örömlányokat futtató vállalkozóktól bérelték ki őket egy-egy éjszakára, és tánccal, szavalással, hangszeres zenével, valamint szellemes beszélgetésekkel mulattatták a férfitársaságokat. Sokan közülük ünnepelt hírességek lettek. Rhodópisz, Laisz, vagy Praxitelész Aphrodité-szobrához modellt ülő Phrüné az ókori Görögország legismertebb személyiségei közé tartozott.
A férjek az örömlányok szolgáltatásait olykor nem csak egy-egy éjszakára vették igénybe. Gyakori volt, hogy ágyast (pallakét) tartottak, akit házasságkötés nélkül maguk mellé vehettek a háztartásba. A kapcsolatból származó gyerekek nem lehettek athéni állampolgárok, ugyanis a pallakék általában a bevándorlók közül kerültek ki. Az egyetlen kivételt Periklész kivételezett szeretője, Aszpaszia jelentette. A rendkívül csinos és szellemes milétoszi születésű ágyas olyan politikai befolyásra tett szert Athénban, hogy Periklésztől született fiát teljes jogú athéni polgárrá avatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.