Miről szól húsvét ünnepe?
2015. április 5. 12:04
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe" (sollemnitas sollemnitatum). Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 5-én és 6-án ünneplik a nyugati keresztény egyházak. A húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (március 22. és április 25. között), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.
A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre. Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.
Az ünnepet negyvennapos, a hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája (vigilia paschalis). Ekkor ünneplik a világosság győzelmét a sötétség, az élet győzelmét a bűn és halál fölött, amiben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadott Üdvözítőt a világ világosságaként jelképezi.
Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak. A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását. A katolikus egyházfő számos nyelven köszönti a híveket, magyarul a Krisztus feltámadott, Alleluja szavakkal.
A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartásnak része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. A szentelés után siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.
Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a 16. századtól adatolható.
A húsvéthétfőt régebben - a locsolkodás szokására utalva - vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással. Az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Páratlan részletességgel vált elemezhetővé a Titanic roncsa
- 350 ezer fontért kelhet el egy Titanic-túlélő mentőmellénye
- Először válnak kutathatóvá a Titanic eredeti tervrajzai
- 10 tény, amit biztosan nem tudtál a Titanicról
- Nyugalomban várja végzetét az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic roncsa
- Halaszhatatlan üzleti tárgyalás miatt nem szállt fel a Titanicra a drótnélküli távíró feltalálója, Guglielmo Marconi
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- 10:13
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának 10:03
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén 07:54
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét tegnap
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról tegnap
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen tegnap
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában tegnap
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát tegnap














