Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
2024. május 8. 14:20 Múlt-kor
Az ókor egyik legnagyobb hadvezére Kr. e. 217-ben meghozta a történelem egyik legvitatottabb döntését. Hannibál a Róma ellen vívott második pun háború kezdetén sikert sikerre halmozott, ám amikor a végső csapást is bevihette volna ellenségének, megtorpant. Több mint kétezer éve foglalkoztatja a történészeket, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a karthágói hadvezér ahelyett, hogy megadta volna a kegyelemdöfést a köztársaságnak, Róma előtt meghátrált. Bár a legtöbben úgy vélik, Hannibálnak egyszerűen nem voltak meg a megfelelő eszközei ahhoz, hogy az Örök Várost is bevegye, vannak, aki szerint egészen más okok állnak a háttérben.
Jacopo Ripanda: Hannibál átkel az Alpokon Kr. e. 218-ban (1510 k.)
Korábban
Elefántokkal az Alpok hágóin át
A Földközi-tenger nyugati partvidékének két nagyhatalma közötti – a térség feletti hegemóniáért folytatott – fegyveres konfliktus második felvonása (az első Kr. e. 264-től 241-ig tartott, és Karthágó vereségével végződött) a hispániai Saguntum erődjének Karthágó által történt elfoglalásával vette kezdetét.
Mivel a punok ezzel átlépték az Ebro folyónál lévő egyezményes határvonalat, Róma azonnal hadat üzent. Karthágó azonban éppen erre várt: a vereséget követő két évtized alatt erőt gyűjtő városállam Itáliában kívánta térdre kényszeríteni Rómát.
Kr. e. 218-ban a fiatal pun hadvezér, Hannibál több tízezres seregével és 37 harci elefántjával Hispánia felől, az Alpokon keresztül tört be Itáliába. Bár az átkelés során számos katonáját, valamint szinte az összes elefántját elveszítette, a bátor hadművelet sikerrel járt.
A pun sereg, miután hatalmas veszteségek árán, de legyőzte az első nagy akadályt, szinte megállíthatatlanul tört előre. Amikor Kr. e. 218 novemberében a punok a Ticinus folyó mellett legyőzték a háború során későbbiekben még kulcsszerephez jutó Publius Cornelius Scipio lovasságát, a Padus (ma Pó) folyó völgyében élő gallok is fellázadtak Róma ellen.
Hannibál átkel az Alpokon Bénédict Masson 19. századi festményén
Hannibál egy hónappal később a Trebia folyó mellett is győzelmet aratott. A köztársaság vezetőin pánik lett úrrá.
A szenátus hazahívta a Trebiánál hatalmas vereséget szenvedő consult, Tiberius Sempronius Longinust. Kr. e. 217 márciusában két új consult választottak Gnaeus Servilius, valamint Gaius Flaminius személyében.
Servilius (aki a korábbi főparancsnok, Scipio helyét vette át) erői az Adriai-tenger partján zárták el Hannibál előtt az utat, Flaminius pedig a Bononiából (a mai Bologna) az Appenineken át Róma felé vezető utat blokkolta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megbukott a konzervatóriumi felvételin Giuseppe Verdi, az olasz opera későbbi mestere tegnap
- Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste a kenyerét Edith Piaf tegnap
- Személyesen Drakula fogadja majd a Fővárosi Állatkertbe érkező vendégeket október végén tegnap
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt tegnap
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt tegnap
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya 2024.10.09.
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása 2024.10.09.
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket 2024.10.09.