Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
2019. június 4. 14:02 MTI
Kilencvenhat éves korában meghalt a sobibóri haláltábor egyik utolsó túlélője, Szemjon Rosenfeld – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn. Az ukrajnai Ternovkában 1922-ben született Szemjon Rosenfeld részt vett a haláltáborban kitört felkelésben 1943-ban, amikor mintegy háromszáz rab megszökött, akiknek nagy többségét később elfogták és megölték, de néhány tucat rabnak, köztük neki sikerült elmenekülni és beszámolni a tömeggyilkosságról.
Korábban
Rosenfeldet 1940-ben, a második világháború idején a Szovjetunió polgáraként besorozták a Vörös Hadseregbe. Egy évvel később német fogságba esett, és kétszázharminc másik zsidó hadifogollyal együtt Minszkben egy munkatábor létrehozásánál dolgoztatták.
Később a lengyelországi Sobibór vasútállomása közelében felállított megsemmisítő táborba vitték, ahol mintegy 250 ezer zsidót öltek meg 1942 áprilisa és 1943 októbere között.
1943 októberében a tábort működtető állandó foglyok a lengyel Leon Feldhendler és a szovjet Alexandr Pecserszkij vezetésével lázadást szerveztek az őrök ellen, megöltek tizenegy SS-tisztet és több őrt, majd mintegy háromszázan a környező erdőkbe menekültek. Közülük negyvenheten érték meg a második világháború végét.
Rosenfeld az erdőkben bujkált egy csoporttal 1944 tavaszáig, a szovjet csapatok megérkezéséig. Csatlakozott hozzájuk, és Berlinig harcolt a nácik ellen, 1945 októberében szerelték le. 1990-ben vándorolt be Izraelbe családjával, miközben más rokonai az Egyesült Államokba költöztek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Egy néhány évvel ezelőtti interjúban Rosenfeld elmesélte, hogy Pecserszkij annak idején megkérdezte tőle, meg tudna-e ölni egy embert egy fejszével. Erre azt felelte, hogy embert nem tud ölni, de egy nácival tud végezni. "Nem féltem, mert nem volt időm rettegni. Csakis az életemre gondoltam" – mondta.
A lázadás után a nácik agyonlőtték a táborban még életben lévő rabokat, majd felszámolták a haláltábort. Heinrich Himmler, az SS vezetője személyesen rendelte el a nyomok eltüntetését.
Az építményeket lerombolták, és fákkal ültették be a területet. 2014 óta izraeli és lengyel régészek megtalálták a szén-monoxiddal működő gázkamrák pontos helyét és maradványait, és a meggyilkolt zsidóktól származó több tárgyat is felszínre hoztak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között (harmincéves háború, örökösödési háborúk, napóleoni háborúk és a bécsi kongresszus)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/787.jpg)
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap