45 éve léptek be a franciák az atomklubba

De Gaulle

Egy negyedévvel korábban, 1959. november 20-án az ENSZ-közgyűlés IV. ülésszaka már külön határozatban fejezte ki a világszervezet mélységes aggodalmát Franciaország tervezett afrikai atomfegyver-kísérletei miatt, és felkérte Párizst, hogy tartózkodjék a kísérletek elvégzésétől, de mindez hiábavalónak bizonyult.  A francia nukleáris csapásmérő erő gondolata már 1952 óta foglalkoztatta a IV. Köztársaság kormányait, amelyek meghatározott katonai előnyök mellett jelentős politikai hasznot is reméltek az új erőpotenciáltól. Miután a francia nemzetgyűlés nemet mondott az Európai Védelmi Közösségre, a Mendes-France kormány 1954 végén meghozta döntését a francia nukleáris csapásmérő erő kialakításáról. Párizs - abból kiindulva, hogy a Szovjetunió képessé vált megsemmisítő válaszcsapást mérni az Egyesült Államokra - arra a következtetésre jutott, hogy kérdésessé vált az Egyesült Államok korábbi feltétlen nukleáris elkötelezettsége Nyugat-Európa mellett. Ilyen körülmények között, úgymond, a francia atomhaderő egyfelől erősítheti a NATO "elrettentési potenciálját", másfelől hozzájárulhat az atlanti szövetségen belül "a döntési központok számának növeléséhez".

 

De Gaulle sajátos módon igyekezett az Egyesült Államok tudományos-technikai támogatását is megnyerni az elgondoláshoz, de Washington a Mac-Mahon törvény értelmében nem volt hajlandó katonai atomtitkokat átengedni, különös tekintettel arra, hogy a francia tábornok-elnök kijelentette: ragaszkodik az atom-robbanótöltetek teljes nemzeti ellenőrzéséhez. 1962-ben Franciaország szakított a genfi sokoldalú leszerelési tárgyalófórummal, mégpedig olyan indoklással, hogy "hathatós nemzetközi ellenőrzéssel kísért tényleges leszerelési intézkedéseket tartalmazó megállapodásra" törekszik, amely előírná a meglévő atomfegyverek és célba juttató eszközeik megsemmisítését és gyártásuk tilalmát. Érdemleges tárgyalások pedig minderről csak a közvetlenül érintett felelős államok (vagyis az atomhatalmak) között folyhatnának. A francia lépés szovjet részről kedvező fogadtatásra talált, az amerikai-brit kettős viszont egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

 

Pierre Gallois tábornok, az akkori vezető francia katonai teoretikus 1962. december elején a Newsweeknek adott nyilatkozatában egyértelművé tette: Franciaország mindaddig nem hajlandó megegyezni az atomkísérletek betiltásáról, amíg nem lesz annyi atomfegyvere, mint a korábbi atomhatalmak bármelyikének, ez pedig 1970 előtt nem tűnik megvalósíthatónak... Már az 50-es évek végén felfigyelt a nyugati világ a gaulle-izmus bizonyos integrációellenes, NATO-ellenes, Amerika-ellenes megnyilatkozásaira. Az Eisenhower amerikai elnökhöz és Macmillan brit miniszterelnökhöz intézett 1958. szeptember 24-i francia emlékiratban már volt utalás - tartva attól, hogy Franciaország valamiféle "idegen háborúba" sodródhat - Párizs esetleges fokozatos elszakadására a NATO-tól. 

A moszkvai Izvesztyija meg is jegyezte 1963. május 22-i számában: `Odáig megy a dolog, hogy az atomfegyver és a nemzeti függetlenség fogalmak közé jóformán egyenlőségjelet tesznek. Ha van a zsebedben bomba, független vagy, ha nincs, isten veled függetlenség. Pedig hát a földkerekségen több, mint száz olyan állam van, amelynek nincs atomfegyvere, de ettől még nem gyötri őket a csökkentértékűség érzése.`

 

De Gaulle 1966. február 21-i sajtóértekezletén kifejtette, hogy ha Európa miatt nem is kell már annyira tartani világháborús veszélytől, más konfliktusok robbannak ki a világ más térségeiben és Amerika belesodródik ezekbe. "Így volt tegnapelőtt Koreában, tegnap Kubában, ma Vietnamban. Ezek a konfliktusok a sokat emlegetett eszkaláció folytán olyan arányokat ölthetnek, hogy általános háború lesz belőlük, s ebben az esetben Európa, amelynek stratégiája a NATO keretében oda van kötözve Amerika stratégiájához, automatikusan belesodródnék a háborúba, még akkor is, ha ezt nem akarná. Ez történnék Franciaországgal is, ha az amerikai parancsnokság rendszerében hagynánk területét, összeköttetéseit, hadseregének egy részét, légi támaszpontjait és kikötőit."

 

A NATO-tagállamokhoz intézett 1966. március 9-10-i francia emlékiratok az 1949 óta megváltozott viszonyokra helyezték a hangsúlyt, s 1966. július 1-jével látványos változás történt: a NATO alá rendelt összes francia katonai egységeket ismét nemzeti parancsnokság alá helyezték. Franciaország - de Gaulle tábornok döntése értelmében - kilépett az atlanti szövetség "katonai szervezetéből".  1968. augusztus 24-én Franciaország végrehajtotta első, majd szeptember 8-án második hidrogénfegyver-kísérletét.

 

(Panoráma - Pirityi Sándor)