Nyolcvan éve halt meg Puccini
2004. november 29. 12:22
Az olasz zeneszerző az olasz operaművészet utolsó nagy hatású mestere volt.
1858. december 22-én született Luccában. A luccai konzervatóriumban kezdte tanulmányait, majd orgonistaként lett híres. Később Milánóban Bazzini és Ponchielli tanítványa volt. Első operájával, a La Villi-vel részt vett egy versenyen. Díjat ugyan nem nyert, de a művet előadták. A siker arra késztette a Ricordi kiadót, hogy olyan szerződést kössön vele, amely lehetővé tette, hogy csak a komponálásnak éljen. Első komoly sikere a Prévost elbeszéléséből írt Manon Lescaut, ebben már megmutatkoznak a későbbi mesterművek legfontosabb stílusjegyei. Érett operái közül a Murger regényéből készült Bohémélet, és a Sardou drámájából írt Tosca a csúcspont. Az előbbi a XIX. század olasz operájának prototípusa, amely lírai-szentimentális jellegével alapvetően tér el Verdi heroikus hangvételétől, a Tosca pedig a verismo, az olasz színpadi, operai naturalizmus kevés jelentős alkotása közül való. A Pillangóasszony kétfelvonásos változata ugyan megbukott, az átdolgozás utáni háromrészes mű már maradandó sikert hozott.
A New Yorkban bemutatott Nyugat lánya, Debussy és R. Strauss hatásáról tanúskodik, Amerikában sikert aratott, de az olasz zenei életben erősen támadták. Az I. világháború idején alkotott Triptichonnak csak utolsó tagja, a Gianni Schicci vált repertoárdarabbá, ez az egyfelvonásos egy Dante-epizód nyomán készült. Utolsó, legnagyobb szabású operája, a Gozzi keleti meséje alapján írt Turandot, amelyet - gégerákja okozta halála miatt - vázlatai alapján F. Alfano fejezett be, ám így is a kor utolsó, világsikerű szerzőjévé avatta Puccinit. Átvette a korszak kompozíciótechnikai vívmányait, az egészhangú skálát, a bitonalitást, s ezeket dramaturgiailag mindig hatásosan alkalmazta a jellemábrázolás, atmoszférateremtés érdekében. A nőalakok ábrázolása, a szerelmi tematika, a színekben és árnyalatokban gazdag hangszerelés az olasz operaművészet igazi reprezentánsává tette a zeneköltőt. 1924. november 29-én halt meg Brüsszelben.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05