A Hitler elleni merénylet 60. évfordulója
2004. július 20. 11:21
Korábban
1944. július 20. nemes hősei
Idén minden korábbinál nagyobb készülődés előzte meg Németországban a Hitler ellen 1944. július 20-án megkísérelt merénylet évfordulóját. Számtalan cikk jelent meg a Klaus Schenk von Stauffenberg gróf és társai által szervezett összeesküvésrő s annak hátteréről. A tv-adók pedig sorozatokban idézték fel a merénylet előzményeit, a főhadiszálláson végrehajtott robbantást, Hitler kegyetlen bosszúját.
Mint Joachim Fest történész megjegyezte, július 20. évtizedeken át "másodosztályú emléknap" volt az NSZK-ban. A nyugatnémet társadalmat erősen megosztotta a merénylet megítélése. Míg az emberek egy része egy demokratikus Németország élharcosait látta az összeesküvőkben, másik részük hazaárulóknak tekintette őket. (Friss felmérés szerint a németek 5-5 százaléka ma is megveti Stauffenbergéket, illetve elutasítja önfeláldozó tettüket.)
Az NDK-ban egyedül a kommunista ellenállók részesültek méltatásban - elszigetelt harcukat ma már az egyesült Németország történészei és publicistái is elismerik. Az ottani hivatalos vélemény az volt, hogy az összeesküvők csak saját bőrüket akarták menteni Hitler megölésével.
Tény, hogy a diktátor elleni utolsó, egyben legkomolyabb merényletre hat héttel a szövetségesek normandiai partraszállása, Németország két front közé szorulása után került sor. Ekkor már minden józan tisztnek (Stauffenberg és társai túlnyomó része aktív katonatiszt volt) látnia kellett, hogy a Német Birodalom elvesztette a háborút. Aki nem akarja, hogy a harcok az országot romhalmazzá, lakóit földönfutóvá tegyék, annak le kell fognia Hitler kezét. Ez pedig csak merénylettel lehetséges - vélték a Walküre-terv kidolgozói, élükön Henning von Tresckow törzskari főtiszttel.
A július 20. után kivégzettek névsora "olyan, mintha az ember kivonatot olvasna a Gothai Almanachból", a német nemesség törzskönyvéből - írta találóan Sebastian Haffner, a Harmadik Birodalmat kutató történész. Sokan az utóbbi években ezt úgy értelmezték, hogy a német arisztokrácia ádáz ellenfele volt a nácizmusnak és Hitlernek.
Egy másik történész, Stephan Malinowski nemrég kiadott könyvében viszont azt mutatta ki, hogy a sok gróf, báró és herceg hosszú időn át "egy húron pendült" a nácikkal. Ennek több oka és mozgatórugója volt.
Egyfelől a nemzetiszocialista mozgalom a 20-as évektől kezdve az ellen küzdött, aminek az arisztokrácia túlnyomó többsége is esküdt ellensége volt: köztársaság, demokrácia, parlamentarizmus, pártokon alapuló állam, szociáldemokrácia. A nemesek egyfajta világvégeként élték át az I. világháború után kitört forradalmat.
A junker tisztek számára a versailles-i békeszerződés korlátozó rendeletei (a német haderő létszámának 100 ezer főben történt korlátozása) effektíve a munkanélküliséggel voltak egyenlők: a Reichswehr tízezer nemesi származású tisztje közül csupán 900 maradhatott a helyén. A leszereltek kitörő örömmel fogadták Hitler fegyverkezési és haderő növelési lépéseit - hiszen az egzisztenciájukról volt szó.
A polgárellenesség mellett az antiszemitizmus is erős kapocs volt Hitler mozgalma és a nemesség között. Malinowski kimutatta, hogy a kékvérűek szövetsége már 1920-ban megkezdte a "fajidegen elemek" eltávolítását a soraiból. A kis- és főnemesek pedig 1930-tól kezdve (Hitler ekkor még nem volt hatalmon!) tömegével léptek be az NSDAP-be és az SS-be. A hitleri terrorszervezet Obergruppenführerjei (a második legmagasabb rendfokozat) közül minden ötödik nemesi
családból származott.
A július 20-t idéző berlini emléktáblákon látható nevek megerősítik Haffner megállapítását a Gothai Almanachról. A német nemesség nélkül nem lett volna lehetséges a 60 évvel ezelőtti merénylet. Ám - teszi hozzá Malinowski - Hitler sem juthatott volna nélkülük hatalomra 1933. január 30-án.
(MTI Panoráma - Dorogman László)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap